Már 9 országban járt a tavalyi fészekrablás után megmentett parlagi sas

Panni nevű parlagi sasunk, amely azzal vált ismertté, hogy 2011 májusában pár napos korában ismeretlen tettesek kilopták egy heves megyei fészekből, majd eladták egy állatvédőnek, úgy tűnik kiheverte a megpróbáltatásokat és most bejárja a sasok élőhelyeit.

parlagi sas (fotó: Bagyura János)


A fiókát 4 hetes korában helyezték vissza egy fészekbe a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és az MME szakemberei, majd 8 hetes korában, egy igazi és egy mostohatestvérével együtt, jeladót is kapott. A másik két madár sajnos nem volt olyan szerencsés mint ő. Tiszavirág, Panni szintén elrabolt és eladott testvére, a kirepülés után néhány héttel ismeretlen okból elpusztult, tetemét a fészektől 30 km-re találták meg. Bobák, egy jászsági saspár egyetlen eredeti fiókája, amely mellé betették be Pannit és Tiszavirágot visszavadítás céljából, szintén sok területet bejárt, elsősorban Dél-Magyarországon, de járt Szerbiában és Romániában is. Idén januárban a román határtól 2 km-re mérgezték meg a Békés megyében.

műholdas parlagi sasok (fotó: Horváth Márton)
A műholdas jeladók számos, a fajvédelem
szempontjából fontos adattal szolgál a szakembereknek


Panni Magyarországon kívül járt Horvátországban Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Fehéroroszországban, most pedig Ukrajnában van Kijevtől mintegy 100 km-re.

Panni útvonala
Panni eddig megtett útvonala


Az eddig hazánkban műholdas jeladóval megjelölt parlagi sasok közül ez a madár szolgáltatta messze a legtöbb adatot. Jeladója 2072 db GPS pontosságú rekordot vett fel, ami felbecsülhetetlen érték a fajtársak védelme szempontjából, hiszen pontosan kirajzolja a parlagi sasok számára fontos táplálkozó- és pihenőhelyeket a Kárpát-medencében. Pannin, Tiszavirágon és Bobákon kívül még egy további madárra, Szellőre is került tavaly műholdas jeladó.

Szellő, egy nagykunsági saspár fiókája, amely 2010 júliusában kirepülés után nem sokkal megsérült és a Hortobágyi Madárkórházban ápolták egészen 2011 augusztusáig. Ekkor a teljesen szelíd madarat az MME szakemberei elvadítást követően engedték szabadon a Jászságban, amely azóta keresztül kasul bejárta az Alföldet. Jelenleg a születési helyétől pár km-re tartózkodik több más fiatal sassal együtt.


A műhold adó felszerelése Szellőre
(Videó: Orbán Zoltán).


műholdas jeladó (fotó: Horváth Márton)
A fotón jól látszik, hogy milyen kicsi egy ilyen jeladó
(Fotók: Horváth Márton)
.


Az MME az idén további 10 fiatal sas jelölését kezdeményezi a LIFE program keretében, elsősorban azért, hogy a kiemelkedő mérgezési hullám megfékezésében segítsenek a kapott adatokkal, hiszen a madarak viselkedésének gyanús megváltozása esetén az MME és a Nemzeti Park Igazgatóságok szakemberei azonnal a helyszínre siethetnek és lehetőség szerint megmenthetik a bajba került madarakat, illetve elejét vehetik a további pusztításnak.


1% az MME támogatására - www.mme.hu

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!







Horváth Márton, Szász Péter




Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az Európai
Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).

A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros Nemzeti
Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az Országos Magyar Vadászkamara,
a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.

www.imperialeagle.hu


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!