Már Baranyában is fészkel a tüzesfejű királyka

Tüzesfejű királyka fészkel Baranyában, a püspökszentlászlói arborétumban, bár a faj néhány példányát már korábban is látták a megyében, költését csak most sikerült bizonyítani. A királykák Európa legkisebb madarai, itthon mind a két fajuk (sárgafejű, tüzesfejű) előfordul, de nagyobb számban csak vonulás idején találkozhatunk velük.

tüzesfejű királyka (fotó: Kiss János)


Az MME Baranya Megyei Csoportjának munkatársai májusban, költési időszakban hallottak egy éneklő hímet az arborétumban létesített odútelep ellenőrzése közben. Önkénteseik később magnóval behívták vélhetően ugyan azt az egyedet, aki a feltételezett vetélytárs hangjára néhány méter távolságra meg is közelítette őket. A revírt védő magatartás alapján a tüzesfejű királyka költése biztosra vehető az arborétumban. A baranyai madárfauna tehát újabb fészkelő fajjal gyarapodott.

A királykák elsősorban a hegyvidéki fenyvesekben, főleg lucosokban fészkelnek. A sárgafejő királyka a gyakoribb, kis számban még az alföldi telepített fenyvesekben is költ. Egy korábbi felmérés alkalmával Baranyában három település (Hosszúhetény, Pécsvárad, Tormás) határában mutatták ki fészkelését. A tüzesfejű királyka - a mostani észlelést leszámítva - az ország nyugati (Alpokalja, Zalai-dombság) és északi(Börzsöny, Pilis) részén költ kis számban. Néhány éve a Bakonyban is bizonyították fészkelését.







Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!


MME Baranya Megyei Csoport
A fenti kis képen kézben tartott tüzesfejű királyka látható
(fotó: Kiss János)





Európa legkisebb madarai a királykák. Magyarországon mindkét fajuk elıfordul, de
nagyobb számban csak vonulás idején találkozhatunk velük. Elsısorban a hegyvidéki
fenyvesekben, fıleg lucosokban fészkelnek. A sárgafejő királyka a gyakoribb, kis számban
még az alföldi telepített fenyvesekben is költ. Egy korábbi felmérés alkalmával Baranyában
három település (Hosszúhetény, Pécsvárad, Tormás) határában mutattuk ki fészkelését.
A tüzesfejő királyka csak az ország nyugati (Alpokalja, Zalai-dombság) és északi
(Börzsöny, Pilis) részén költ kis számban. Néhány éve a Bakonyban is bizonyították
fészkelését. Baranyában az ıszi és tavaszi vonulás során néhány példány mindig a szemünk
elé kerül, de olyan évek is akadnak, amikor egyetlen példányt sem látunk. Néhány éve a
püspökszentlászlói arborétumban éneklı hímeket figyeltünk meg, ami sejtetni engedte
esetleges itteni fészkelésüket, de teljes bizonyossággal akkor ezt még nem állíthattuk.
Idén májusban az arborétumban létesített odútelep ellenırzése közben ismét hallottunk egy
éneklı hímet. Ez már a költési idıszakban történt. Június végén a korábbi észlelés helyén
önkénteseink magnóval behívták valószínőleg ugyanezt a madarat. A hím a feltételezett
vetélytárs hangjára néhány méter távolságra bejött, így határozása minden kétséget kizáróan
megtörténhetett. A revírt védı magatartás alapján a tüzesfejő királyka költése biztosra vehetı
az arborétumban. A baranyai madárfauna tehát újabb fészkelı fajjal gyarapodott.

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!