Még kevés a gólya Baranya megyében

Baranyában az első gólyát február 28-án figyeltük meg. Kanalasgémek társaságában, a pellérdi halastavak egyik leeresztett tóegységének iszapjában szedegetett. Valójában nehezen dönthető el, hogy áttelelő madár vagy korai visszaérkező volt.

fehér gólya (fotó: Orbán Zoltán)


A következő gólyákra két hetet kellett várni. Március 14-én Hosszúhetényben, a Hármas-hegy felett húzott át 2 példány. Az észlelések március 19-től kezdve váltak gyakoribbá. E napon érkeztek meg az első hímek Mohács és Sátorhely térségébe. Március 20-án a szentdénesi hidroglóbusz tetején is fészket foglalt egy példány. Március 21-én Nagyharsányban már párban láttuk a gólyákat, és Palkonyán, az egyik villanyoszlopon lévő fészket is tatarozni kezdték. Nagypeterden március 24-én, Kacsótán március 27-én történt a fészekfoglalás. Március 28-án Szentdénesen már mind a három fészekben pihent egy-egy madár.

Összességében elmondható, hogy a hónap folyamán gólyáinknak eddig 20-25%-a érkezett vissza. A gólyák zöme április első két hetében foglalja el a fészkét, tehát aggodalomra egyelőre nincs okunk. Tavaly márciusban egyébként 60-70%-ra becsültük a visszatérők arányát, de akkor az utóbbi másfél évtized legjobb tavaszi vonulása zajlott. Tavaly a gólyák 28 új fészket építettek villanyoszlopokra a megyében. Március végéig az E.ON szakemberei már 22 helyre kihelyezték a fészektartókat, s várhatóan a többi helyre is rövidesen felkerülnek. A biztonságos fészkelőhelyek száma folyamatosan gyarapodik. Az épületekre és oszlopokra kirakott fészektartók száma már a 600-at is meghaladja. A gólyák fészkelési lehetőségei tehát adottak.







Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!


Bank László




Az MME Fehérgólya-védelmi programját a Cora Íz és Hagyomány üzletága,
valamint
a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja
támogatja.


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!