Mentett parlagisas-tojásból kelt ki a fióka

A parlagi sasokat nem csak a mérgezés és egyéb illegális emberi tevékenységek veszélyeztetik. Ez a nagytermetű ragadozó más madárfajokhoz hasonlóan igen érzékeny a zavarásra, különösen a költési időszakban. Sajnos ebben a kritikus periódusban akár a már lerakott tojásokat is elhagyják, amennyiben nem érzik biztonságban a fészket Emiatt a fiókák kikeléséig a faj megőrzésével és kutatással foglalkozó kutatók is csak nagy távolságból, erős nagyítású távcsövekkel figyelik a sasok viselkedését.

Mentett parlagi fióka (Fotó: Nedeczky Gábor)


Emberi zavarás történhetett egy parlagi sas fészeknél Heves megyében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén ahol egy, a park munkatársai által jól ismert fészekben a szülő egyedek láthatóan kevesebbet tartózkodtak a kelleténél. A természetvédelmi szakembereknek végül úgy döntöttek, hogy megpróbálják megmenteni a fészekben feltehetően még életben levő sastojást. A helyére berakott azonos méretű fa-tojásra a sas szülők visszajártak. A sors iróniája, hogy két héttel később egy erős szélvihar a fészket a fatojással együtt lefújta. (A szél erősségére jellemző, hogy a BNPI munkatársa több mint 20 méterre találta meg azt a fától, amire eredetileg épült). Így utólag a tojás, és ezen keresztül a fióka mentése mindenképp szerencsés volt!


Czifrák Gábor, a Körös- Maros Nemzeti Park Dévaványai
Területi Egység Túzokvédelmi Állomásán a keltetőből
kiveszi a kikelt parlagi sas fiókát. A fiókát kéthetes korában
egy másik fészekbe fogják visszahelyezni, hogy természetesen
egy vadon élő parlagi sas pár nevelje fel
(Fotó: Nedeczky Gábor).


A parlagi sas tojást a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomására szállították, ahol sikerült megállapítani, hogy a tojásban szerencsére még életben van az embrió.

A korábbi évek tapasztalatai alapján kialakított protokoll szerint eljárva a kikelés esélyei lényeges jobbak, mint akár néhány éve lettek volna. Az elsőre egyszerűnek tűnő kotlás sikere számtalan apró tényezőtől függ. A megfelelő hőmérséklet és páratartalom megtalálása / biztosítása mellett a tojások rendszeres, de nem túl gyakori forgatása is elengedhetetlen az embrió egészséges fejlődéséhez és a kikeléshez.

Végül két heti mesterséges költés után, 43 nappal a tojás lerakása után mintegy másfél napi küzdelem után kibújt a tojásból a fiatal parlagi sas. A Túzokvédelmi Állomás munkatársainak sokéves tapasztalatának köszönhetően a fióka hajlandó volt elfogadni a táplálékot, és sikerült túlélnie az első pár kritikus napot.

a tervek szerint nagyjából 2 hetes korában, mikor eléggé megerősödik, a természetvédelmi szakemberek visszaviszik a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területére egy olyan fészekbe ahol egy másik hasonló korú fióka van. A korábbi évek tapasztalatai alapján a szülők elfogadják az adoptált fiókát és a kirepülésig megfelelően gondoskodnak róla. Az elmúlt években 3 esetben 4 fiókát helyeztek már vissza hasonló módszerrel és mindegyik esetben sikeres volt az akció.










Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az Európai
Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).

A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros Nemzeti
Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az Országos Magyar Vadászkamara,
a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.

www.imperialeagle.hu


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!