Merre jár az „Északi flotta” – hol telelnek a Kárpát-medencei gólyák?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei, idén két projekt: a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül”, illetve az „Északi gólyahír” keretében jeladókkal láttak el fehér gólyákat. A telemetriás jelölésnek köszönhetően nyomon követhetjük útjukat a fekete kontinensre. Többségük sikeresen eljutott az afrikai telelőhelyekre, de olyan is akad, aki a Kárpát-medencében maradt.

"Hófogó" jeladóval a hátán repül (fotó: Papp Ferenc)


A kelet-európai gólyák rendszerint a Balkán-félszigeten keresztül, a Boszporusz felett átkelve érkeznek Kis-Ázsiába, majd a Földközi-tengert keletről kerülve jutnak el Afrikába, a Nílus-völgyébe. Egyiptomig útjuk nagyjából megegyezik, bár akadnak kivételek is, mint „Zagyva”. Innen azonban kétfelé válik útjuk, egy részük délnek tartva a Nílus medencéjét követve húzódik felfelé a folyam mentén és kezdi meg telelését, másik részük a Szaharán átkelve délnyugatra Csád felé, akár a Csád-tóig elvonul. Lássuk, hogy a korábban már bemutatott gólyáink közül ki merre jár, hova tart, hol fogja tölteni az Ünnepeket!

A Nílustól délre tartó fiatalok:

A fentiek megfelelően jeladós gólyáink is két irányba mentek. A déli szudáni utat választotta „Picur”, „Keszi”és „Peter”. A három fiatal gólya közül először komáromszentpéteri származású Peter indult el augusztus 8-án a nagy útra. Őt Picur követte 15-én Nógráddal együtt a ludányi csapatban, ezen a napon Peter már a Boszporuszon kelt át. Érdekes, hogy a ludányi csapat már az első este ketté vált, és még Nógrádék a Tisza-tó innenső, addig Picurék a túlsó oldalán éjszakáztak. „Nógrád” és Picur csapata még többször találkozott és vált el Európában, majd együtt keltek át a Boszporuszon és Törökországon.

A Nílus mentén délre vonult gólyák Eurázsia útvonala (Keszi kékkel, Nógrád türkizzel, Peter sárgával, Picur narancssárgával, Karolína pirossal jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Nílus mentén délre vonult gólyák Eurázsia útvonala (Keszi kékkel, Nógrád türkizzel, Peter sárgával, Picur narancssárgával, Karolína pirossal jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Közel-Keleten Nógrád egynapnyi „járófölddel” beelőzte Picurt és a Nasser-tó óta nem adott jelt magáról, így nem tudjuk melyik utat választotta, ez még kiderülhet, főleg ha Tiszához hasonlóan bujkál. Keszi augusztus 16-án eredt a többi fiatal nyomába és szeptember 3-án, érte el azt a nagyjából 200km-es körzetet a Nílus mellett, ahová Picur augusztus 30-án, Peter augusztus 28-án jutott el.

A Nílus mentén délre vonult gólyák afrikai telelőterülete - pozíciójuk szeptember elején (Keszi kékkel, Nógrád türkizzel, Peter sárgával, Picur narancssárgával, Karolína pirossal jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Nílus mentén délre vonult gólyák afrikai telelőterülete - pozíciójuk szeptember elején (Keszi kékkel, Nógrád türkizzel, Peter sárgával, Picur narancssárgával, Karolína pirossal jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A három fiatal ebben a régióban tartózkodott október 20-ig, közben többször meglátogatták egymást, volt olyan időszak október közepén, hogy a mindannyian egy 20km átmérőjű körön belül mozogtak. Október 24-én a Kartúm és New Halfa közötti területet először Keszi hagyta el. Keletre, Eritrea felé vette az irányt és november elején érte el Etiópa keleti felén található Yangundi Rassa nemzeti parkot, és Dire Dawa városának környékén maradt egészen december 12-ig. Onnan Szomálián keresztül vonult Kenyába és még nem lépte át az Egyenlítőt. Picur 27-én nyugtra Csád irányába távozott és egészen Al Fashír városig vonult. Ezen a területen találkozott a nyugatról már visszafelé húzódó Vecával és november 14-én pár km-re egymástól együtt éjszakáztak. Aztán délnek vette az irányt és komolyabb pihenők nélkül Dél-Szudán, Kenya, Tanzánia, Zambia, Mozambik Zimbabwe, Botswana érintésével Dél-Afrikába érkezett december 17-én. Szudánt legutoljára Peter hagyta el, december 5-én és délkeletnek Etiópiába vonult, de ott nem sokat időzve Kenyán keresztül az Egyenlítőn áthaladva már Tanzániában jár.

A Nílus mentén délre vonult gólyák teljes útvonala (Keszi kékkel, Nógrád türkizzel, Peter sárgával, Picur narancssárgával, Karolína pirossal jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Nílus mentén délre vonult gólyák teljes útvonala (Keszi kékkel, Nógrád türkizzel, Peter sárgával, Picur narancssárgával, Karolína pirossal jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Nílustól délnyugat felé vonultak:

A klasszikus, már több mint 100 éve ismert út az, amin Picur is jár. A „csádi kitérő” viszont az új évezred felfedezése, és idén is kiderült az, hogy gólyáink többsége erre tart. Legelsőnek augusztus 4-én a tavalyi kuntapolcai kelésű „Natália” indult el. Ő Törökországban, a Fekete-tenger mellékén nyaralt és valószínűleg ottani gólyákkal együtt tért vissza Csádba már augusztus 18-án. Natália testvére „Karolína” el sem hagyta Afrikát, ő egész nyáron a Nílus mentén kóborolt. Az idei fiatalok közül másodikként augusztus 9-én „Hófogó” indult el, de ő megállt a Heves-síkon és ott bandázott augusztus 14-ig. Közben 12-én elindult „Veca” az idén nem költő tojó madár is. Egymást „bevárva” Veca és Hófogó a temesi Lugos városának két oldalán egymástól „látótávolságra” éjszakázott augusztus 14-én. Ebből is látszik, hogy akár Veca is, mint nem költő öreg madár vezethetett fiatalokat Afrika felé. A két csapat végül másfelé haladva kelt át a Kárpátokon. 15-én „Dalma” a dejtári kamerás fészekben költő tojó is nekivágott a „nagyútnak”. Dalma beérte Vecát és a Boszporuszon együtt keltek át augusztus 19-én miközben Hófogó az Al-Duna mentén lemaradt. Aztán augusztus 22-én pedig az érkező hidegfront szinte az összes maradék gólyánkat elvitte a Kárpát-medencéből. Aznap kelt útra „Horka” az öreg hím, a két másodéves madár „Tura” és „Mező”, illetve a szlovák kollégáink által megjelölt kuntapolcai testvérpár „Michal” és „Matús”. Ők egészen a Boszporuszig együtt vonultak és a Kárpátok bércein Horkával együtt keltek át. 24-én utolsóként az öreg gólyák közül „Varbó”, az Ipolyvarbón költő tojó is megkezdte vonulását, s ő volt az egyedüli, aki a boszporuszi szorost elkerülve Márvány-tengert átszelve jutott Kis-Ázsiába.

A Csádi telelőhelyre vonult gólyák Eurázsia útvonala (Horka sötétzölddel, Varbó világoszölddel, Dalma kékkel, Veca türkizzel, Hófogó sárgával, Mező narancssárgával, Natália pirossal, Michal szürkével jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Csádi telelőhelyre vonult gólyák Eurázsia útvonala (Horka sötétzölddel, Varbó világoszölddel, Dalma kékkel, Veca türkizzel, Hófogó sárgával, Mező narancssárgával, Natália pirossal, Michal szürkével jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

25-én „Jack” is elindult, de sajnos két napra rá Erdélyben eltűnt. Tura vonulás elején megtorpant és csak augusztus 31-ig hagyta el Magyarországot, onnantól viszont ütemesen és célirányosan haladt az úton. Érdekes jelenség, hogy Turának és Matúsnak is a jeladója ugyanabba a térségbe fejezte be a működését Törökországban, közvetlenül a szír határ előtt. Augusztus 28-án Veca érte elsőként a Csád és Szudán határán lévő telelőterületet. Őt követte Dalma 30-án, majd szeptember 7-re Hófogó, Horka, Mező és Varbó is Csádba ért. Utolsóként Michal futott be szeptember 12-én, aki szinte egy helyben is maradt.

A Csádi telelőhelyre vonult afrikai útvonala - pozíciójuk szeptember közepén (Horka sötétzölddel, Varbó világoszölddel, Dalma kékkel, Veca türkizzel, Hófogó sárgával, Mező narancssárgával, Natália pirossal, Michal szürkével jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Csádi telelőhelyre vonult gólyák afrikai útvonala - pozíciójuk szeptember közepén (Horka sötétzölddel, Varbó világoszölddel, Dalma kékkel, Veca türkizzel, Hófogó sárgával, Mező narancssárgával, Natália pirossal, Michal szürkével jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A 8 fős társaság valószínűleg a Kárpát-medencei gólyák többségével egyetemben az őszt, egyben a telelés első szakaszát a csádi füves szavannákon töltötte, folyamatosan nyugatabbra, illetve délre húzódva. Legnyugatabbra közülük Varbó és Hófogó jutott. Varbó egészen a kiszáradó Csád-tó túloldalára, Nigerbe, Nigériába, Hófogó pedig Kamerunba vonult. A többiek november elején visszafordultak keletre, Szudánba. Decemberben Michal, Horka és Veca tovább vonult Szudán és Dél-Szudán határán keletre Etiópia felé, míg a többiek, Natália és Dalma maradt. Sajnos Mező jeladója szeptember eleje óta nem küldött sms-t, így sorsa bizonytalan. A két nyugatra szakadt gólya Varbó és Hófogó továbbra is nyugaton tartózkodik, itt esélyük van arra, hogy a nyugat-európai gólyákkal is találkozzanak.

A Csádi telelőhelyre vonult gólyák teljes útvonala (Horka sötétzölddel, Varbó világoszölddel, Dalma kékkel, Veca türkizzel, Hófogó sárgával, Mező narancssárgával, Natália pirossal, Michal szürkével jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

A Csádi telelőhelyre vonult gólyák teljes útvonala (Horka sötétzölddel, Varbó világoszölddel, Dalma kékkel, Veca türkizzel, Hófogó sárgával, Mező narancssárgával, Natália pirossal, Michal szürkével jelölve) Forrás: http://www.satellitetracking.eu

Itthon maradtak:

Két jeladós gólyánk maradt itthon az idén. Egyikük „Január”, a koratavasszal megjelölt másodéves gólya, aki már a tavalyi telet is az Ipoly-völgyben töltötte. Sikeres 3 fiókát felnevelő tojó egész évben Ludányhalászi és Szécsény határában járta az ipolyi legelőket és jó egészségnek örvendve várja a telet. A másik madár „Igor”, idei fiatal gólya, aki lekéste a vonulást és csak október 9-én vágott neki az útnak egy féllábú német fiatal gólyával. Kardoskútra már darvakkal érkezett meg és bár elment Belgrádig onnan visszatért a Cserhátaljára. Egy hónapnyi jászsági tartózkodás után, december közepén újra megpróbálta a vonulást és jelenleg Arad mellett pihen.

Január és Igor helyzete decemberben (Január pirossal, Igor sárgával jelölve) http://www.satellitetracking.eu

Január és Igor helyzete decemberben (Január pirossal, Igor sárgával jelölve) http://www.satellitetracking.eu

Merre mennek tovább:

Várhatóan a következő hetekben gólyáink a szárazsággal együtt fokozatosan délebbre húzódnak majd, s páran akár Dél-Afrikába is követhetik Picurt. Az itthon maradtak valószínűleg a Kárpát-medencébe fognak kitelelni. Egy-két „eltűnt” gólya is bejelentkezhet újra, ha elegendő térerő közelébe jut…

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!