Kormorán- és szürkegémtelep a főváros közepén

A nagyvárosok belső kerületei általában nem arról híresek, hogy sok madármegfigyelési élményt nyújtanak. Ez alól többnyire csak a belvárosi parkok, tavak, és a települést átszelő folyók jelentenek üde kivételt. Jó példa erre a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol a látogatók többsége észre sem veszi a Nagy-tó Ausztrál Ház (volt Kós madárház) felőli "erdős" részén a fák csúcsán fészkelő vad állományú kormoránokat és szürke gémeket.  

Szürke gém a fészkén (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Pedig mindkét fajnak több mint harminc fészke bújik meg az ágak között, ahol a mostani rügyfakadás időszakában még jól megfigyelhetők ezek élete, a sokszor már kirepülés előtt álló fiókák csetlés-botlása, és a közelharcszerű etetés, amikor a hosszú csőrű fiatalok a szülők torkán lenyúlva jutnak hozzá a hal táplálékhoz. Az állatkert látogatói ennek a városi kolóniának köszönhetően olyan megfigyelési élményeket szerezhetnek, amit a madárvédelmi szakembereken kívül kevesen láthatnak, hiszen a mocsarak, tavak és folyók telepei nehezen megközelíthető, gyakran nem is látogatható szigorúan védett területeken vannak. Kedvcsinálónak ezt a telepet mutatja be fotós, videós beszámolónk.

Budapesti dunaparti látkép (Fotó: Orbán Zoltán).
A Duna vízi útja még a belvárosba is becsalogatja a vadon élő madarakat.
Budapest Zoo (Fotó: Orbán Zoltán).
A Fővárosi Állat- és Növénykert Nagy sziklája a Hősök-terének látképét is
befolyásolja. A fehér ürülékcsíkok a szürke gémek jelenlétéről és jó
emésztéséről tanúskodnak.
A Fővárosi Állatkert főkapuja (Fotó: Orbán Zoltán).
A telep az elefántos főkapun átjutva balra, a Nagy tó fáin "működik".
Kárókatona teleprész a Fővárosi Állatkertben (Fotó: Orbán Zoltán).
A tómederben álló, részben már csupasz fa a kormoránok ...
Kárókatona teleprész a Fővárosi Állatkertben (Fotó: Orbán Zoltán).
... fő fészkelőhelye.
Gémtelepes fa a Fővárosi Állatkertben (Fotó: Orbán Zoltán).
A szürke gémek fészkei a Nagy-tó hátsó, Kós madárház felőli
ösvényéről láthatók.
Fészeképító gallyal érkező szürke gém a Fővárosi Állatkertben (Fotó: Orbán Zoltán).
A tó Pálmaház felőli részéről, a Krokodilház hídjáról lehet
legjobban megfigyelni a fészekanyaggal érkező, ...
Szürke gém a Fővárosi Állatkert egyik telepfáján (Fotó: Orbán Zoltán).
... pihenő és ...
Szürke gém a Fővárosi Állatkert egyik telepfáján (Fotó: Orbán Zoltán).
... leszálló szürke gémeket.
Szürke gém fiókák a Fővárosi Állatkert gémtelepének egyik fészkében (Fotó: Orbán Zoltán).
A legtöbb fészekben kirepülés közeli korú ...
Szürke gém fiókák a Fővárosi Állatkert gémtelepének egyik fészkében (Fotó: Orbán Zoltán).
... fiókák állnak és tátogva hűtik magukat a melegben.
Kotló szürke gém a Fővárosi Állatkert gémtelepének egyik fészkében (Fotó: Orbán Zoltán).
A kotló madár jelenléte arra utal, hogy ebben a fészekben tojások
vagy még egészen kicsi fiókák lehetnek.
Napozó szürke gém a fiókái mellett a Fővárosi Állatkert gémtelepének egyik fáján (Fotó: Orbán Zoltán).
A halászatból megtérő szülő madarak az etetés után a
fészek közvetlen közelében vagy ...
Szürke gém a Fővárosi Állatkert gémtelepének egyik fáján (Fotó: Orbán Zoltán).
... a közeli ágakon pihennek, napoznak, szárítkoznak.
Szürke gém a Fővárosi Állatkert gémtelepének egyik fáján (Fotó: Orbán Zoltán).
A budapesti kolónia gémjei és kormoránjai nemcsak az állatkerti tóban találnak
élelmet, de a Dunára és a város környéki tavakra, akár több tíz kilométerre is
kijárnak halászni. Ezeket a madarakat lehet például a Blaha Lujza tér felett
átrepülve megfigyelni (Fotók: Orbán Zoltán).
Nézze meg a telep életét bemutató videót is, és ha kedvet kapott látogassa meg
a kolóniát személyesen is (Videó: Orbán Zoltán)!

 

 

Orbán Zoltán

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!