Tovább csökkent a fecskék állománya 2010-ben

Az elmúlt évekhez hasonlóan tavaly is csökkent a fecskék száma hazánkban, ami a kedvezőtlen május-júniusi időjárás miatt sajnos előre látható volt. Még ennél is rosszabb lenne a helyzet, ha a tavalyi fecskevédelmi évben a lakosság nem fordított volna olyan kiemelt figyelmet ezekre a madarakra, többek között több mint 1.500 mesterséges fecskefészek kihelyezésével!

Repülő molnárfecske (Fotó: Csonka Péter).

 

A füsti fecskék éves állománycsökkenése 8,1 százalék, a 1999-es bázishoz viszonyítva pedig 56,4 százalék, de a legveszélyeztetettebbnek tűnő molnárfecskék éves csökkenése ennél is magasabb, 9,4%. Legritkább fecskefajunk, a partifecske esetében 6,1 százalékos éves csökkenést mért azt egyesület, 1999-hez viszonyítva pedig 33,1 százalékára esett az állománynagyság. 

A fecskék hosszútávon vonuló madárfajok, vagyis a telet a Szaharától délre töltik. A csökkenés hátterében e sajátos életmódból adódó nagyobb fenyegetettség áll, amelyet a klímaváltozás és az élőhelyek átalakítása csak felerősít. Bár az idén az első fecskék időben érkeztek, az állomány zöme 1-2 hetes csúszással kezdte meg a költési időszakot. A 2007. és 2008. szeptember közepén hazánkban tapasztalt rendkívül hideg időjárás okozta pusztulások – a molnárfecske és a füsti fecske esetében – jelentős szerepet játszhatnak abban, hogy e két fecskefajnál az elmúlt 3 évben nagyon alacsony volt az állománynagyság. A partifecske esetében a 2010. május-júniusi, valamint a július végi tiszai árvíz váltott ki hasonló hatást.

 

Kapcsolódó oldalak

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!

 

 

A felső kis képen molnárfecske látható
(Fotó: Csonka Péter)

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!