Újabb fészkelő madárfaj Baranyában

Újabb fajjal gyarapodott a baranyai fészkelőmadár-fauna. A homorúdi Riha-tavon, a Duna lefűződött holtágának egyik nádasában idén először fészkeltek a kis kárókatonák. A Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen 2 pár fészkét biztosan megtalálták a természetvédelmi őrök, de a rendszeresen megfigyelt öreg példányok alapján 4- 5 párra becsülhető a teljes állomány.

kis kárókatona (fotó: Simay Gábor)


A kis kárókatona fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. Korábban csak kis számban fészkelt az Alföld néhány pontján (pl. Tisza-tó), de az utóbbi évtizedben jelentős mértékben gyarapodott az állomány. Baranyában 1983-ban figyelték meg az első példányt, rendszeresen viszont csak 1996-tól kezdve mutatkozott.


kis kárókatona (fotó: Simay Gábor)
kis kárókatona (fotó: Simay Gábor)


Az észlelések zöme a Duna baranyai szakaszán, valamint a pellérdi és sumonyi halastavakon történt. Az utóbbi három évben ősztől tavaszig már népesebb, 30-50 példányból álló csapataival is lehetett találkozni a Dunán, főleg a Bári-zátony környéki csendes öblökben. Valószínűsíthető, hogy ezekből az áttelelő madarakból maradt vissza költésre néhány pár a Riha-tavon.

A faj további terjeszkedése, nagyobb halastavaink nádasaiban való megtelepedése nem zárható ki. Madárfaunisztikai szempontból érdekes feladat lesz ennek a terjeszkedésnek a nyomon követése, dokumentálása. A kis kárókatona a védelem alatt nem álló kárókatonával együtt kizárólag hallal táplálkozik, ezért a halastavakon nem szívesen látott vendég. Már most el kell gondolkodni azon, hogy a gazdálkodói érdekeket hogyan lehet majd a természetvédelmi érdekekkel összeegyeztetni.








Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!


MME Baranya Megyei Csoport
A fenti kis képen kis kárókatona látható
(fotó: Simay Gábor)

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!