Összeomlás szélén a hazai civil szektor

Több száz civil szervezet és ezzel együtt több ezer munkahely szűnhet meg, ha a kormányzat tovább csökkenti a szektor támogatására szánt költségvetési forrásokat. Bár a Fidesz-KDNP választási programjában a civil szervezetek megerősítését irányozta elő, a szektor működési feltételei folyamatosan és nagymértékben romlottak az elmúlt másfél évben.


Ezzel egyidejűleg folyik a hatóságok, ellenőrző szervek további gyengítése. Az utóbbi évek megszorításai miatt a működésképtelenség határára került állami szerveknek 2012-ben újabb létszámleépítésekkel, forráskivonásokkal kell szembesülniük. Bár a megszorítások célja az államháztartás egyensúlyának megteremtése, ezek az intézkedések súlyos gazdasági problémákat okozhatnak már rövidtávon.

Más szervezetekkel közösen az MME is azt kéri a kormánytól, hogy reálértéken legalább a 2010. évinek megfelelő összeget biztosítson a hatóságok és a civil szervezetek számára. A Nemzeti Civil Alap (NCA) korábban évente 7 milliárd forint felett rendelkezett, amiből évente mintegy tízezer civil szervezet jutott támogatáshoz. Az NCA forrásai ebben az évben először 3,5, majd 2,8 milliárd forintra csökkentek. A 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban pedig már mindössze 1,4 milliárd forint szerepel. Ezen túlmenően a tervek szerint az NCA-ban a döntéshozatal is kormányzati befolyás alá kerül, nagyrészt megszűnik a korábbi, jól működő rendszer, amelyben civilek által választott döntéshozók osztották el a rendelkezésre álló forrásokat. Drasztikusan csökkentek a szektor részére előirányzott szakminisztériumi támogatások, miközben az adótörvények változása miatt jelentősen visszaesik az szja civileknek felajánlott 1 százaléka. A hazai kezelésű uniós forrásokhoz való hozzájutás is megnehezült, mert ezekhez hazai önrészt kell biztosítani, ami ezentúl aligha áll majd a civilek rendelkezésére.

A civil szervezetek Magyarországon a GDP 4-5 százalékát állítják elő, mintegy 100 ezer munkahelyet tartanak fenn, és lényegesen többet fizetnek be adóként, mint amennyi támogatást kapnak az államtól, nem beszélve önként végzett munkájukról. Megszűnésüknek tragikus hatása lesz a magyar társadalomra és gazdaságra: még inkább lezüllenek a szociális, kulturális, egészségügyi, oktatási és környezet- és természetvédelmi területek, amelyek leginkább igénylik és eddig igénybe is vették a civil szervezetek közreműködését. A szervezetek felhívják a figyelmet arra is, hogy hazánk eddigi legsúlyosabb ökológiai katasztrófája sem sújtotta volna Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely lakóit, ha az állami szervek komolyan vették volna a környezetvédő civil szervezetek figyelmeztetéseit, illetve ha a hatóságoknak lett volna kapacitásuk arra, hogy a helyszínen ellenőrizzék az ajkai vörösiszap-tározót, és nem csak az érintett cég által benyújtott papírokból tájékozódtak volna annak állapotáról.







Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!



  MTVSZ, LMCS, MME
A fenti kis képen ablaknak ütközött madár látható
(fotó: Orbán Zoltán)

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!