Közel 50 köbméter szemetet szedtek össze az MME önkéntesei a Palotai-szigeten

Az MME Budapesti Helyi Csoportja önkéntes szemétszedési akciót szervezett 2012. március 31-én a IV. kerületben található Palotai-sziget Természetvédelmi Területen. Az egész napos program során 50 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze.

Budapesti Helyi Csoport logó


A programra 25 önkéntes érkezett. A nap első felében a sziget déli felén található ártéri erdőfolton dolgoztak, majd innen 14:00 óráig 2 nagy, és 2 kisebb konténernyi, azaz közel 30 köbméter szemetet szedtek össze.

Szemétszedés a Palotai-szigeten (fotó: Lendvai Csaba)
Bajor Zoltán, az MME elnöke eligazítást tart


Elsősorban építési hulladékokkal kellett megküzdeniük, de a kirándulók által eldobott műanyag palackokból, használati tárgyakból is elég sokat találtak.

Szemétszedés a Palotai-szigeten (fotó: Lendvai Csaba)
Sokan az erdőbe hordják építési hulladékot


A szervezők, szokásukhoz híven a résztvevőknek étellel és itallal is kedveskedtek, melyről – ahogy mindig – Kovács Ildikó, Szeghalmi János és segítőik gondoskodtak.

Szemétszedés a Palotai-szigeten (fotó: Lendvai Csaba)
A nap második felében
a Rév utca felőli oldalra mentek át, ahol egy
hatalmas szemétkupaccal találták szembe magukat, ...


Szemétszedés a Palotai-szigeten (fotó: Lendvai Csaba)
... de a munka végeztével így hagyták ott a területet
(fotók: Lendvai Csaba)


Ezen a részen újabb 15-20 köbméter szemetet szedtek össze.

Reméljük, hogy a megtisztított területekre nem fog újabb szemét érkezni, és a hatóságok is jobban fogják ellenőrizni az illegális szemetelőket!


1% az MME támogatására - www.mme.hu
MME 1% rendelkezési nyilatkozat.

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!






Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!