Emlősvédelmi szakosztály alakul az MME-n belül

A hazai emlősfajok kutatása napjainkban minden eddiginél szélesebb szakemberbázissal rendelkezik, de a szerteágazó témák országos szintű összefogását, koordinálását eddig egyetlen hazai szervezet sem tudta eredményesen illetve hosszú távon felvállalni.

MME logó


Az MME biztos és magas szintű hátteret jelent, szervezeti keretein belül létrehozható Emlősvédelmi Szakosztály bővítené a pályázati lehetőségeket, növelné a kutatások hatékonyságát, és szorosabb együttműködést tenne lehetővé a szakterület művelői között.

Egy önálló szakosztály létrehozását indokolják és aktualitását kiemelik az utóbbi évtized jelentős emlőstani eredményei, melyek többek között korábban alig ismert, több esetben évtizedek óta nem látott, nem tanulmányozott, ritka emlősfajok biológiájáról szolgáltattak korábban elképzelhetetlen mértékű ismereteket. Ezek nyomán hazánk emlősfajainak természetvédelmi jelentősége is felértékelődött. A szakmai közösség széles rétegét képviselő szakosztály álláspontja meghatározó lehet különböző döntések előkészítése során illetve vitás kérdésekben, meggyőzően és hatékonyan tudná képviselni a különböző emlősfajok természetvédelmi érdekeit.

Az aktív MME tagsággal rendelkező leendő alapítókat 2012 május 4-én (pénteken) 15 órakor várják a szervezők a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey-előadótermében (1083 Budapest, Ludovika tér 2, Kiállítási Épület).

A szakosztály Szervezeti és Működési Szabályzata letölthető innen >>




1% az MME támogatására - www.mme.hu
MME 1% rendelkezési nyilatkozat.

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!






Csorba Gábor, Farkas János és Németh Attila

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!