Jeladós fehér gólyák a fajvédelem szolgálatában

Az idei év száraz időjárása nem kedvezett a hazai fehér gólyáknak. Júliusban, illetve augusztus elején az MME és a nemzeti parkok munkatársai szinte napi rendszerességgel fogtak be a kirepülés után legyengült, de egyébként egészséges gólyákat. Az MME szlovák partnerszervezeteivel közösen műholdas nyomkövetőket szerelt több fehér gólyára, hogy minél többet tudjanak meg a faj mozgásáról, feltérképezve a potenciális veszélyforrásokat.

Gólya jeladó szerelés Górés tanyán (fotó: Szász Péter)


Két madárra a Górés-tanyán, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság madárrepatriáló telepén került fel a jeladó augusztus 23-án.

Gólya jeladó szerelés Górés tanyán (fotó: Szász Péter)
A Górés-tanyán több tucat mentett gólya él együtt



Gólyák a Górés-tanyán


A tavalyi igen sikeres költési szezonnal ellentétben, 2012-ben jóval kevesebb fiókát tudtak szüleik felnevelni. A fiatal gólyák az első kirepülés után számos esetben nem elég erősek a fészekbe való visszatérésre, éhen halnak, túlzott bizalmasságuk miatt ragadozó áldozatává vállnak vagy elgázolják őket. Az első éves madarak különösen nagy számban pusztulnak el a kis- és középfeszültségű elektromos hálózatokon történő áramütés miatt, valamint a vonulási útvonalon és az afrikai telelőhelyeken is számtalan tényező veszélyezteti őket.

Gólya jeladó szerelés Górés tanyán (fotó: Szász Péter)
A jeladó a madár súlyának pár százalékát teszi csak ki


A napelemes adók rendszeresen küldik jeleiket az MME munkatársainak, sőt a GSM modulnak köszönhetően SMS üzenetben is képes kommunikálni a rendszer, illetve a szakembereknek lehetőségük van alapvető beállításokat is végrehajtani jeladón. A modern eszközök méretüknél fogva semmilyen hátrányt nem jelentenek a madárnak. Más fajok esetében is tudjuk, hogy hatalmas területeket járnak be hátukon az apró eszközzel.


A szakemberek  nagy gonddal helyezik fel az adókat


Patak, a július 22-én fészkéből kiesett fehér gólya, amelyet az MME, a Bükki Nemzeti Park és a Fővárosi Állatkert munkatársai közösen mentettek meg és gyógyították ki lábsérüléséből, augusztus 6-án kapta meg jeladóját. Románián, Bulgárián, Törökországon, Szírián, Izraelen és Egyiptomon keresztül mára nagy valószínűséggel eljutott Csád területére.

Patak útvonala
Patak, a legmesszebb jutott jeladós gólya útvonala




A jeladók felszerelése után a két gólyát,
illetve egy harmadik társukat a lakott
területektől távol engedték szabadon



Gólya jeladó szerelés Górés tanyán (fotó: Szász Péter)
A három madár még sokáig együtt maradt
(fotók és videók: Szász Péter)


A gólyák jeladós nyomkövetése a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával valósul meg. A program célja a madár- és természetvédelem megerősítése, megismertetése a régió lakosságával, kutatási, állomány felmérési és monitoring tevékenységek segítségével. A fehér- és fekete gólyák, nagy kócsagok, parlagi sasok, bütykös hattyúk és sirályfélék színes gyűrűs jelölése mellett, a parti- és molnárfecskékről geolokátorok segítségével, a gólyák esetében pedig rádiótelemetriás jeladókkal és webkamerás megfigyeléssel szeretnének a lehető legtöbbet megtudni.


Összefoglaló a korábbi jelölésekről
(videó: Drexler Szilárd)


A gólyák mozgását a satellitetracking.eu oldaton lehet nyomon követni.


Együttműködő partnerek:


Kapcsolódó oldalak






Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!





Papp Ferenc, Nagy Károly, Szász Péter
A fenti kis képen fehér gólya látható
fotó: Szász Péter

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!