Az esővel dacolva...- Élőhelykezelés a Tétényi-fennsíkon

2013. február 23-án harmadik alkalommal végeztünk élőhelykezelési munkát a Tétényi-fennsíkon. Az akcióra összesen 28 fő érkezett a nap folyamán. Dacolva az esős,
eleinte hűvös időjárással kisebb előkészületeket követően nekiláttunk a
munkának.

Élőhelykezelés (Fotó: Lendvai Csaba)


Az élőhelykezelést a  Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesülettel együttműködve valósítjuk meg évről-évre. Reggel a programot támogató Fitoland Dísznövénykertészet előtt találkoztunk, ahol a főszervezők: Gergely Attila, Mészáros Péter és Bajor Zoltán ismertették a részleteket. A tavalyi évben megkezdett területrészen folytattuk a kezelést, és az egyre erősödő esőben sem adtuk fel. Egészen kora délutánig dolgoztunk, vágtuk ki, illetve hordtuk le a tájidegen cserjéket. A munkát egyedül Hegedüs Dani madárgyűrűzési bemutatója szakította meg, na és egy kis hideg ebéd. A gyűrűzők hálójába néhány zöldike és széncinege mellett egy igazán impozáns külsejű meggyvágó is berepült.

Meggyvágó (Fotó: Lendvai Csaba)
A meggyvágó gyűrűzése nagy óvatosságot igényel,
ugyanis hatalmas csőrével a nagyobb magokat
is össze tudja roppantani, és az
ember ujját sem kíméli.


A gyűrűzési bemutató során a megjelent önkéntesek sok érdekes információt hallhattak a megjelölt fajokról. Reméljük, hogy legközelebb egy kicsit jobb időben tudunk majd szintén értékes természetvédelmi munkát végezni a területen.

A pihenőt követően folytatódott a munka. (Fotó: Lendvai Csaba)
A pihenőt követően folytatódott a munka, amelyből
az MME elnöke Bajor Zoltán is kivette a részét.


A cserjéket egy helyre halmoztuk fel. (Fotó: Lendvai Csaba)
A cserjéket egy helyre halmoztuk fel.
(Fotók: Lendvai Csaba)


Aki teheti, a tavaszi hónapokban tegyen egy kellemes sétát a fennsíkon, garantáltan sok érdekességgel találkozhat majd!

Ezúton is köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, illetve Hegedüs Daninak a madárgyűrűzési bemutatót!

Következő élőhelykezelési akciónkon is szeretettel várunk minden érdeklődőt március 9-én az újpesti homoktövis élőhelyén!








Lendvai Csaba
MME Budapesti Helyi Csoport
A felső kis képen a gyülekező csapat látható (Fotó: Lendvai Csaba)

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!