BirdLife világkonferencia Durbanban

A BirdLife South Africa szervezésében a durbani konferencia központban került sor a világszervezet négy-ötévente esedékes világkonferenciájára, melyen 98 ország 312 küldöttje vett részt. A BirdLife világkonferencián az MME képviseletében résztvevő Madas Katalin beszámolója a rendezvényről.

A madarak és a természet napjainkban zajló példa nélkül álló pusztulását főként az emberi tevékenység okozza. Ez nemcsak globális szinten fenyegeti pusztulással a vadon élő állatokat és természetes élőhelyüket, hanem az emberiségre és annak létfeltételeire is komoly veszélyt jelent, mivel az ökoszisztéma a jövőben nem képes azokat a javakat és feltételeket biztosítani, melyektől mindannyian függünk

A "Tegyük képessé az embereket a változtatásra" program lehetőség a BirdLife partnerek és a velük együttműködők számára, hogy közösen megvitassák és megfontolják ezeket a témákat. A BirdLife hálózat több mint 100 országra terjed ki és körülbelül 10 millió támogatója van, akik szenvedélyesen védik a madarakat és a vadon élő egyéb állatfajokat is. Még több millióan vannak, akiket érdekelne bolygónk jövője, ha többet tudnának a biodiverzitás csökkenéséről és saját tevékenységük következményeiről. Ezen találkozó célja volt, hogy megossza ezt a tudást, gondolatokat és tapasztalatokat a partnerekkel és fokozza együttes tevékenységünk hatását, aminek célja megfelelni a globális természetvédelem kihívásainak.

A BirdLife South Africa szervezésében a durbani konferencia központban került sor a világszervezet négy-ötévente esedékes világkonferenciájára, melyen 98 ország 312 küldöttje vett részt. Ezzel a rendezvénnyel párhuzamosan zajlott a házigazdák országos konferenciája is, így az első három napon a plenáris üléseken résztvevők száma meghaladta a 350-et.

A konferencia céljai:
  • megosztani a természet sokféleségének, elsősorban a madarak megvédésében szerzett tapasztalatokat, készségeket és tudást.
  • erősíteni a helyi, a nemzeti és a világszintű aktivitást, hogy természetvédelmi tevékenységünket meg tudjuk valósítani
  • elfogadni és alkalmazni a madarak és a szélesebb biodiverzitás érdekében kidolgozott stratégiát, programokat és védelmi politikát, amiknek célja, hogy a természetes erőforrások felhasználásában megkíséreljük elérni a fenntarthatóságot

A világkonferencia az első három napon a plenáris üléseken magas prioritású nemzetközi védelmi témákra fókuszált és vitatott meg, majd ezeket az üléseket szűkebb körű tudományos tanácskozások, szimpoziumok követték, ahol a régiók és a partnerek eltérő gyakorlatát és eredményeit ismerhették meg a résztvevők.


Plenáris témák

Szimpoziumi témák

Madarak, biodiverzitás, emberek, avagy összeütközés, kompromisszum vagy együttműködés

Természetmegőrzés és fenntartható fejlődés

A globális változás kihívásai

Hogyan hoztunk vissza madárfajokat a kipusztulás széléről

 

Mit tettünk a fontos madárélőhelyek megőrzéséért

A BirdLife szervezet természetvédelmi kapacitásának növelése

A biodiverzitás szempontjából kulcsfontosságú területek meghatározása

 

A helyi szinteken folyó monitoring tevékenység

 

Madarak, mint a szélesebb környezet állapotának indikátorai

Kampány a madarakért és a környezetért

Madarak és mezőgazdálkodás

 

Mentsük meg a tengeri madarakat

 

Erdők, melyek a madarakat és az embereket is szolgálják

A madarak értéke az emberek számára

Madarak és turizmus

 

Madarak és nevelés

 

Minél többször szerepeljenek madaras témák a médiában

A program időt biztosított informális beszélgetésekre és egyéb eseményekre, ahol a résztvevők megismerhették egymást. Különösen jó alkalom volt erre a kiállítás és vásár, ahol a partnerek posztereken bemutathatták tevékenységüket, kiállíthatták, bemutathatták és árusíthatták termékeiket. Ez kiváló lehetőség volt az ötletek és információk kicserélésére, az elért eredmények bemutatására és arra, hogy tanuljunk egymástól.

Az utolsó három napon tartott partner-találkozó a BirdLife partnerek kapcsolatainak építésére, akciók tervezésre, a jövő stratégiájának, politikájának és programjának elfogadására fókuszált.

Itt már kisebb szekciókban folyt a munka. Fő témái a fontos madárélőhelyekkel kapcsolatos és az azokon folyó természetvédelmi tevékenység jelene és jövője, a globálisan veszélyeztetett fajok megőrzésének új irányai, a kis szigeteken folyó természetvédelmi munka lehetőségei, a klímaváltozás és madárvédelem, az EU direktívákban rejlő lehetőségek kiaknázása, valamint a tengeri madarak, a mezőgazdaság, az erdők és a fajok érdekében alkalmazandó kampányok és ezen tevékenységhez kapcsolható üzleti és támogatásszerző lehetőségek voltak.

Új hangsúly kezd kibontakozni, és ez a biodiverzitás szempontjából kulcsfontosságú területek meghatározása és a fontos madárélőhelyekkel való összevetése.

A Plantlife szervezet képviselője előadást tartott arról, hogyan áll az IPA (Important Plant Areas) felmérése Európában. Ennek és az IBA-knak az összekapcsolása adja az alapját KBA-nak (Key Biodyversity Areas) amik a biodiverzitás szempontjából kulcsfontosságú területek.

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!