Kövesse nyomon élő közvetítésen az idén 40 éves MME jubileumi gyűlését az Akadémiáról! - 2014.01.06. 11-15 óra között

A Magyar Madártani Egyesületet 1974. január 6-án, 200 taggal alakult meg és az elmúlt 40 évben Közép-Kelet-Európa legjelentősebb természetvédelmi társadalmi szervezetévé vált. Herman Ottó és az általa alapított Madártani Intézet hagyománya alapvetően meghatározta az egyesület megalakulását és későbbi tevékenységét.

Szervezetünk ma már 10 ezer taggal, több tízezer támogatóval, 40 alkalmazottal és több mint 1000 önkéntessel áll a természet szolgálatában, illetve képviseli Magyarországot a madárvédelmi szervezetek világszövetségében, a BirdLife International-ben.

Nevünk 1990-ben Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületre módosult és tevékenységünk is szélesebb körűvé vált, a madarak mellett sok más állatcsoport (például: kétéltűek, hüllők, emlősök, lepkék) védelmével is foglalkozik. Az MME történetének legfontosabb állomásairól részletesebben olvashat itt >>

Az MME 40 éves jubileumi logója

 

A Magyar Tudományos Akadémia épületében 2014. január 6-án, 11-15 óra között tartandó ünnepi ülés a konferenciaterem befogadóképessége miatt zártkörű, de az eseményt bárki élőben nyomon követheti itt >>

 

Az akadémiai ünnepi ülés programja

  • 11:00-11:05  Bajor Zoltán az MME elnökének köszöntője
  • 11:05-11:10  Láng István levezető elnök köszöntője, programismertető
  • 11:10-11:15  Báldi András az MTA biológiai osztály delegáltjának ünnepi beszéde
  • 11:15-11:20  Schmidt Egon az MME tiszteletbeli elnökének ünnepi beszéde
  • 11:20-11:25  Rakonczay Zoltán az MME tiszteletbeli elnökének ünnepi beszéde
     
  • Oriolus Kamarakórus előadása
     
  • 11:40-12:10  Festetics Antal: Ápoljuk vagy elherdáljuk Herman Ottó örökségét? Rövid jellemzés, konkrét javaslat.
  • 12:10-12:30  Halmos Gergő: Mit adott az MME a társadalomnak
     
  • Kávészünet
     
  • Barnabás Fuvolakvintett előadása
     
  • 13:15-13:40  Haraszthy László: A MME természetvédelmi tevékenysége
  • 13:40-14:05  Csörgő Tibor: Madárvonulás kutatás, ahogy Herman Ottó megálmodta
  • 14:05-14:30  Szép Tibor: Az MME monitoring tevékenysége

 

1% az MME támogatására - www.mme.hu 1% az MME támogatási nyilatkozat - www.mme.hu

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!

 

 

MME adhat vonal: 13600/40

Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!