Kék vércsék jeladózása Kazahsztánban

Ki látott már ilyet - avagy a pusztai szúnyog csak nappal támad?!
A kétfős magyar különítményt (Palatitz Péter/MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport és Nagy Attila/Milvus Csoport) Jevgenyij Bragin, a Naurzum kutatója és szakdolgozói  (Igor és Richat) segítették az úton.

Korábbi adatok azt sugalmazzák, hogy az itt költő kék vércsék nyár végén csatlakoznak kelet-európai állományunkhoz, mielőtt Afrika felé vennék útjukat. Reményeink szerint élőben követhetjük majd "Aisa", "Dana" és "Adai" útját a www.satellitetracking.eu honlapon keresztül.

A Naurzum mintegy 200 ezer hektáros területe az ország északi sztyep
régiójában található.

A védett terület nagy részét változatos gyeptársulások uralják, sok a
szikes tó, és láttunk több méter magas mészkősziklákat is.

A vízben szegény pusztai talajon nemigen nő meg fás szárú növény, ezért a
homokos részeken vagy a löszhátak letöréseiben lévő erdők igazi kincsnek
számítanak errefelé (Fotók: Dr. Palatitz Péter/MME KvVMCS).

 

Jevgenyij több mint 40 éve dolgozik a területen − amit ő nem tud megmutatni, azt nem is érdemes látni errefelé. Pedig számos érdekesség található ezeken a kazah sztyeppéken, a mormotáktól a szajga antilopon át a feketeszárnyú székicsérekig. Álljon itt néhány pillanatkép a számunkra legérdekesebb megfigyelésekről.

A kék vércsék (Falco vespertinus) számára a szarka (Pica pica) és a vetési varjú
(Corvus frugilegus) mellett az ember (Homo sapiens) is „fészeképítő fajjá vált”
a műfészkek kihelyezésével. Talán ezért nem is annyira félnek az ellenőrzést
végző szakemberektől (Homo sapiens vespertinusiensis).

A kék vércse tojók csakúgy, mint itthon, jobb években leginkább négy tojást raknak,
rosszabbakban hárommal is beérik. A madarak április végén kezdenek el
visszatérni a vonulásból, költeni május második felében kezdenek.

Ez a másodéves kék vércse hím jól elkülöníthető evezőtollainak tiritarka fióka mintázata
alapján. Mint megtudtuk, fő táplálékuk itt is a mezei pocok (Microtus arvalis), de
esznek barna ásóbékát (Pelobates fuscus), egyenesszárnyúakat (Odonata)
és úgy általában bármilyen rovart, ami a levegőben vagy a
földön rajzik (Fotók: Dr. Palatitz Péter/MME KvVMCS).

Az első komoly ok a meglepődésre: a vércsetelepeken itt minden évben költ egy-egy
pár kis sólyom (Falco columbarius) is (Fotó: Nagy Attila/Milvus Csoport) ...

… ennek a párnak éppen egy frissen kelt fiókája és egy kelőfélben lévő tojása volt.

Azért mifelénk a kabasólyom (Falco subbuteo) sem gyakori társfészkelő, nem
úgy errefelé ...

A korábban kihelyezett, kis bejárati nyílású ládákból sokszor kézzel ki lehet szedni
a kotló füleskuvikokat (Otus scops). Több, az előző években gyűrűzött
példányt is fogtunk így vissza.

Újabb érdekes adat: kerceréce (Bucephala clangula) fészekalj
a kék vércsék tőszomszédságában!

Vércse műfészek felett költő parlagi sas (Aquila heliaca) …

… három szép kis sasfiókával …

... és csapatosan a területen kódorgó idősebb fajtásaikkal. A legtöbb parlagi sas,
amit együtt láttunk, elérte a 30-at, de Jevgenyijszerint sose szokott itt ilyen kevés
lenni ebben az időszakban (Fotók: Dr. Palatitz Péter/MME KvVMCS).

Mindemellett a képen látott réti sas (Heliaetus albicilla), valamint a szirti sasok
(Aquila chrysaetos) is egymás tőszomszédságában költenek, az alattuk
legelésző jávorszarvasokon (Alces alces) túlpillantva tatárantilopokat
(Saiga tatarica) is kivehetnek éles szemükkel a nyílt sztyeppén.

Ha pedig ennyi itt a nagy testű fészeképítő ragadozó madár, a kerecsensólyom
(Falco cherrug) sem maradhat le a népes fajlistáról. A képen éppen „alulrul”,
de a szerzőnek van másik is „háturul”. (Fotók: Nagy Attila/Milvus Csoport).

Nem meglepő azonban, hogy a legnépesebb ragadozó madár csoportot a rétihéják
adják. A képen egy hamvas rétihéja (Circus pygargus) látható, de sok fakó rétihéját
is megfigyeltünk (Circus macrouros). Itt nem veszélyezteti őket az élőhelyek
beszűkülése miatti predáció és a fészekaljak kikaszálása sem…
(Fotó: Palatitz Péter/MME KvVMCS).

 

Mitől is van ez a hatalmas madárfajgazdagság, amikor a tél áprilisig is eltart, a gyepek gyér hozamúak és a hóolvadékon kívül alig esik 300mm csapadék egy évben?

Számos, a madarak számára kiváló élelemforrást jelentő, téli álmot
alvó emlősállat alkalmazkodott ezekhez a körülményekhez. Az ürgék
három fajjal vannak jelen a területen: sárga ürge (Spermophilus fulvus),
nagy ürge (Spermophilus major), kis ürge (Spermophilus pygmaeus),
de élnek itt rágcsálófajok is szép számmal, köztük a regionálisan
endemikus Eversmann-törpehörcsög (Allocricetulus eversmanni).

A pusztai mormota vagy Bobak (Marmota bobak) akár
félméteresre is megnő. Felágaskodva figyeli számos ellenségét,
füttyel jelzi azok közeledtét. (Mert ugyebár jó ebédhez szól a nóta …
− nem kérdéses, mitől híznak itt a sasfiókák ...)

A fürge gyík (Lacerta agilis) mindenfelé előfordul a területen.

A levegő rovarfaunája is kiterjedt. Legalábbis ezt jelzik a mindenfelé
gyakori légi vadászok (Fotók: Dr. Palatitz Péter).

Itt még nem ritkák a sáskajárások. Nekünk csak pár száz négyzetméteres olasz
sáska (Calliptamus italicus) rajba sikerült belebotlanunk, de két évvel ezelőtt hatalmas
felhői népesítették be a tájat (Videó: Dr. Palatitz Péter/MME KvVMCS)

A feketeszárnyú székicsér (Glareola nordmanni) is hatalmas utat tesz
meg Afrikából, hogy itt költsön …

… nem is kérdéses miért. A kiszáradó tómederben lévő költőtelepei hemzsegnek
a rovaroktól. Amikor ennek a fészekaljnak a fiókái kikelnek, biztos nem kell
messzire menniük táplálékért ...

Számos rovarfogyasztó is képviselteti magát a Naurzum szteppéin: pl. az
ürgelyukakban (és nem birkabőrben!) költő hantmadarak (Oenanthe oenanthe), …
(Fotók: Palatitz Péter/MME KvVMCS).

… a kékbegy (Luscinia svecica), …

… a fogoly (Perdix perdix), …

… a reznek (Tetrax tetrax), … (Fotók: Nagy Attila/Milvus Csoport)

… a nagy póling keleti alfaja (Numenius arquata orientalis)…
(Fotó: Palatitz Péter/MME KvVMCS)

… és persze sok más faj is, köztük a fehérszárnyú pacsirta (Melanocorypha
leucoptera), a hely egyik specialitása (Fotó: Nagy Attil/Milvus Csoport).

 

Kép ugyan nem készült róla, de lenyomat bőven (rögtönzött tudományos nevén Culicidotypia); bokánk és karunk is tele lett vele. A helyi szúnyogfaj(ok) érdekes szokása, hogy a legnagyobb szélben és napsütésben hemzsegnek az ember körül. Azonban éppen ellenkezőleg, mint ahogy itthon megszokhattuk, naplementekor „nyugovóra térnek”, és a tárva-nyitva hagyott ház ajtaján sem jönnek be, hogy éjszaka rohamozzák meg áldozataikat. Döbbenetes egy hely ez a Naurzum!

 

Jeladózás á la falcoproject.eu

Összesen 8 befogott madárból választottuk ki azt a három példányt, melyeket átlagon felüli adottságúaknak ítéltünk meg. A két tojó, „Aisa” és „Dana” kazah női keresztnevet kapott, míg a hím („Adai”) egy harcos helyi törzsről kapta a nevét Jevgenyij-től. Mindhárom madár műfészekben költ, a nálunk már jól ismert zárt ládákat foglalták el. A miniatűr, 5 grammos jeladók felszerelésnek általunk használt módját nyomon követhetjük az alábbi képriportban.

Felvesszük a madár biometriai adatait (felkarcsont hossza, félszárny hossza,
faroktollak hossza, testtömeg) és meggyűrűzzük.

Amennyiben arra alkalmas, a hátára helyezzük az egy ponton előre megvarrt jeladót.

A teflonszalagot keresztben átvetjük a madár mellén.

Alaposan "betollászkodjuk" a hámot.

Ideiglenesen rögzítjük a hámot, majd levesszük a sólyomsapkát, hogy a madár
ismét lásson és „mozogja rá magára” a jeladót.

Csak ezután vágjuk le a teflonszalagot a kívánt méretre és kezdjük el a
fogselyemmel és sebésztűvel végzett varrást.

Utolsó ellenőrzés, hogy a megfelelő helyen keresztezik-e egymást a mellkörök ...

… és jöhet a nagy pontosságot és türelmet igénylő csomózás és a csomók
leragasztása pillanatragasztóval (Fotók: Igor Alexejev).

Ha minden rendben megy, a megfogástól a végső átvizsgálásig egy óra telik el.
Ezalatt a fészket a kollégák figyelik és gondoskodnak róla, hogy a költés
ne szenvedjen kárt (Fotó: Nagy Attila/Milvus Csoport).

Végül nem marad más hátra, mint egy profi elengedés
(Fotó: Palatitz Péter/MME KvVMCS).

A jeladó nem akadályozhatja a madár mozgását és egyéb viselkedését.

„Aisa” jeladóval 2014.06.08-án (Fotók: Nagy Attila/Milvus Csoport).

„Dana” jeladóval 2014.06.08-án.

„Adai” jeladóval 2014.06.13-án (Fotók: Igor Alexejev).

 

Az elengedést követő napokban visszaellenőriztük a madarak viselkedését. Legnagyobb örömünkre mindet a fészken láttuk viszont, így remélhetjük, hogy miután felnevelik fiókáikat, ezúttal ők látogatnak meg minket itt, Európában.

És végül az adós madarak keresztapja, naurzumi segítőnk Jevgenyij Bragin,
akivel élmény volt a közös munka. Köszönjük
(Fotó: Nagy Attila/Milvus Csoport)!

 

Palatitz Péter
MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport

 

A ”Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” (LIFE11 NAT/HU/000926)
programot az Európai Unió LIFE alapja támogatja.

A ”Kék vércse védelme a Kárpát-medencében” (LIFE11 NAT/HU/000926) program
partnerei: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (projekt koordinátor),
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság,
a Magyar Természettudományi Múzeum, a Raptor Protection of Slovakia és a
The State Nature Conservancy of the Slovak Republic

www.falcoproject.eu