Elkészültek az EBBA2 projekt első tesztadatainak térképei

Január közepén írtam róla, hogy elküldtük első adatainkat az új Európai Madáratlasz (EBBA2) projekt koordinátorainak. Öt madárfajról vártak, az egyes országok területét lefedő 50*50 km-es UTM négyzetekre vonatkozó adatokat (költőállományok fészkelési valószínűségére és nagyságára vonatkozó becslések), abban a formátumban, ahogy 2017-ben, a terepi felmérések végén is elvárják majd. Azóta a teszt-adatgyűjtés befejeződött, s a projekt európai koordinátor csapata elkészítette a tesztadatok alapján az öt faj európai térképeit, amelyeket egy rövid összegzés mellett hamarosan közzétesznek az EBCC honlapján.

Még a megjelenés előtt kvízjátékra invitálnak az EBBA2 Facebook oldalán, ahol a következő napokban egy-egy térképet mutatnak be, s meg lehet tippelni, hogy az öt faj közül melyiké az éppen közzétett térkép.  

Az első térkép az öt közül az egyik faj fészkelő állományának előfordulását mutatja be a jelenleg rendelkezésre álló, az egyes országok koordinátorai által megküldött adatok alapján.

A nemzeti koordinátorok nem vehetnek részt a játékban, úgyhogy ebből kimaradok, de nektek jó játékot kívánok!

Szerző: Nagy Károly

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!