Nemzetközi Természetfilm Fesztivál – Gödöllő, 2018. május 25-27.

Idén májusban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, mely hazánk egyik kiemelkedő természet- és környezetvédelmi, családi ismeretterjesztő- és szórakoztató rendezvénye, melynek szervezésében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a kezdetektől részt vesz.

Az idei filmszemlékre érkezett nevezések közül a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt természet – és dokumentumfilmeket ingyen nézheti meg a közönség a Fesztivál ideje alatt Gödöllőn a Királyi Kastélyban, és az ország több nagyvárosának art mozijában. A filmvetítések mellett a szervezők ingyenes szemléletformáló programokkal, játékokkal, koncertekkel és kiállításokkal várják az érdeklődőket 3 napon keresztül!

A filmszemlék mellett a Fesztivál szervezői több pályázatot is meghirdettek 2018-ra:

I.    Trash Art Magyarország – az újrahasznosítás művészete a biodiverzitásért

A Trash Art Magyarország művészeti program keretein belül a látszólag értéktelen hulladék művészeti alkotásként éled újjá a hatalmas, meghökkentő és elgondolkodtató hulladékszobrok által. 2018-ban a „Biodiverzitás”, azaz a biológiai sokféleség és az ebben bekövetkezett, ember okozta hatások állnak a verseny fókuszában.

A Trash Art Magyarország elsődleges célja, hogy a szobrokkal minél több ember figyelmét felhívja az újrahasznosítható hulladékban rejlő értékre, melyet meg kell becsülni és minél magasabb szinten vissza kell juttatni a körforgásos gazdaságba.
A versenyre amatőr, művész és diák kategóriában várják a nevezéseket 2018. február 28-ig. Mindhárom kategóriában a legjobb pályázókat értékes díjakkal jutalmazzák, összesen 3 millió forint értékben!

 

II.    „Ember és Természet” fotópályázat 2018.

A Fesztivál szervezői Kárpát-medencei fotóversenyt hirdetnek felső tagozatos és középiskolás diákok részére! A verseny célja, hogy a diákok fotó formájában bemutathassák a természettel és annak védelmével kapcsolatos gondolataikat, észrevételeiket.  A versenyre külhoni magyar ajkú fiatalok jelentkezését is várják, a Kárpát-medence bármely területéről, 3 kategóriában: Természetfotó, Harmónia-összhang, és „Ezek is mi vagyunk”. Nevezési határidő: 2018. április 25.

A pályázatra beküldött fotókat szakmai zsűri bírálja el két külön korosztályi kategóriában (10-14 évesek és 15-18 évesek). Az I-II-III. helyezettek értékes díjakat kapnak (20-60 ezer forint).

III.     „Köztünk élnek” – Amatőr film- és riporter pályázat

Kerestetik a 2018-as év Természet- és Környezetvédelmi embere, és az őt bemutató riporter! A Fesztivál szervezői legújabb pályázatukban keresik azokat, a Kárpát-medencében tevékenykedő embereket, civil csoportokat, akik a természet- és környezetvédelem területén, annak érdekében sokat tesznek helyi-, de akár országos szinten is, és keresik az őket bemutató riportert és elkészített filmjét.

Nevezni a riportereknek lehet két korosztályban: 18. életévét még be nem töltötteknek, és 18 év felettieknek (korhatár nélkül), Természetvédelemért 2018. és Környezetvédelemért 2018. szekcióban 2018. április 10-ig.

Mindhárom pályázatban a zsűrizett és kiállításra, bemutatásra javasolt alkotások, fotók, filmek megtekinthetők lesznek a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál idején, 2018. május 25-27. között Gödöllőn, melyre a szervezők a szeretettel várnak minden érdeklődőt!
További információ: www.godollofilmfest.com

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!