Ismét felgyújtották a farmosi nagy nádast

Február 27-én este ismeretlen tettesek felgyújtották a Farmos melletti nádast. Ennek közelében található a béka mentő terület és egy madárgyűrűzést segítő pallósor. 150 hektár terület lett a tűz martaléka.

Az oltást este 8-9 körül kezdte meg a tűzoltóság és reggel 8 után fejezte be, addigra már összesen 15, ceglédi, szolnoki, nagykátai és fővárosi tűzoltóautó dolgozott a mentésen. A megfeszített munkának köszönhetően megmenekült az egyszer már leégett nádfedelű menedékház, valamint a tavaly tavasszal átadott madárgyűrűző pallósor és nádi tanösvény.

A farmosi nagy nádas fontos költő és vonulóhely, ezért ez a tűz rendkívül veszélyes a nádban költő madarak életére, valamint a nálunk keresztül északra vonuló nádi énekesek táplálkozására nézve.

Köszönjük a tűzoltók odaadó munkáját!

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!