XVI. Országos Sasszinkron – 2019. január 11-13.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron XVI. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását 2019. január 11-13. között.

Országos Sasszinkron eredmények 2004-2018 között (Forrás: MME Monitoring Központ)


Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. Legnagyobb számban rétisasok telelnek nálunk, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak nálunk tölti a telet a parlagi sas kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.

 

Szakmai program

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, ún. „szinkron” felmérését. Az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében tavaly a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak az immáron Kárpát-medenceivé bővült felméréshez. A kibővült keretek között 427 felmérő (347 hazai és 80 szlovák, cseh, osztrák, szerb és román kolléga) járta be a sasok legjelentősebb telelőhelyeit, hazánk tekintetében az ország területének közel 18%-át érintve, négy sasfaj 1014-1022 egyedét és tizenhárom további ragadozómadár-faj mintegy 9378 példányát számba véve.  

A tavalyi év kedvező tapasztalatai alapján az idei felmérés is nemzetközi keretek között, a Kárpát-medence legjelentősebb sastelelőhelyeit érintve valósul meg. A megfigyelési eredmények összesítését követően, várhatóan február elején készül el a sasleltár, amiről természetesen a lakosságot és a médiát is tájékoztatjuk.  

Kérünk mindenkit (kivéve a MAP megfigyelőket!*), hogy a felmérésekhez a letölthető adatlapot használja a program ismertetőjében leírtak szerint!

További tájékozódást segítő ismertető: 

Az „ADATLAP” munkalap mellett a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ” elnevezésű munkalapot is érdemes kinyomtatni (mindkettő egy-egy A4-es oldalra szerkesztett formában található).

Annak érdekében, hogy a teljes körű összesítést mielőbb elkészíthessük, kérünk mindenkit, hogy a felmérést követően azonnal, de legkésőbb január 14 éjfélig (a felmérést követő hétfő) küldje el az adatokat monitoring@mme.hu email címre!

*Fontos kiegészítés MAP megfigyelőknek:

  •         A MAP adatbázisba rendszeresen (vagy kevésbé rendszeresen) feltöltők természetesen a megszokott MAP fajlistázás keretében végzett bejárásaik adataival is hozzájárulhatnak a Sasszinkron felmérés eredményeihez.
  •         Ha a MAP-ba feltöltik az adatokat, akkor arra kérjük őket, hogy a sasszinkronos excel táblát ne használják, az adatok felesleges duplikációjának elkerülése végett!
  •         Arra is megkérjük adatgyűjtőinket, hogy ezen a hétvégén minden ragadozómadár esetében számlálást is végezzenek, tehát az egyedszám mezőt is töltsék ki a MAP adatfeltöltés során!

 

Lakossági program

Annak érdekében, hogy a lakosság is bepillanthasson a sasok felmérésébe, a XVI. Országos Sasszinkronhoz kapcsolódva két társult programra is sor kerül 2019. január 12-én, szombaton:

MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

 

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!