A füsti fecskék akár lakásban is költhetnek!

A molnárfecske mellett a füsti fecske is az épületeinken költő faj, de előbbivel ellentétben a külső falszakaszoknál jobban kedveli a belső helyiségeket. Neki nem jelent problémát, ha akár ökölnyi réseken: betört ablaküveg hiányosságán, résnyire hagyott ajtón vagy ablakon keresztül tudja csak megközelíteni a fészkét.


Ezért is tudott ez a faj megtelepedni az istállók, hodályok félhomályos világában, ahol a gazdák évezredek óta örömmel fogadták a fecskéket, mivel ezek a ház és az állatok körül összefogdosták azokat a kellemetlenkedő rovarokat, melyek annyira képesek gyötörni a jószágot (több faj lárvája ezek élő húsában él!), hogy ezeknél testsúlycsökkenést, fejlődési visszamaradást, akár pusztulást is okozhatnak.

 

2009. nyarán bejelentés érkezett egy főváros környéki településről az MME-hez egy évek óta lakásban fészkelő füsti fecske párról. A következőkben fotós riportban számolunk be egy fecskebarát fantasztikus és önfeláldozó akciójáról:

 

 

 
 A füsti fecskék előszeretettel tartanak fészkelőhely-kereső felderítő
repüléseket
az épületek nyitva hagyott ajtóin, ablakain keresztül
a belső helyiségekbe. Ennek a háznak a
meleg tetőterébe
...

 

 
 ... a szinte folyamatosan nyitva lévő ajtón merészkedett be egy
fecske pár néhány évvel ezelőtt, és mivel azt tapasztalták,
hogy nem zaklatják őket, ...

 

 ... fészket építettek, és azóta minden évben újra és újra megteszik ezt,
az egyik lakószoba ajtajának tetejére. ...

 

... Az itt lakó fecskebarát örömmel fogadta a
madarakat, és inkább nem csukja be az
ajtót a költési időszakban, letakarja a
bútorokat, papír fecskepelenkát
helyezett ki az ajtó alá. ...

 

 
 ... Ezekért a számára elfogadható kellemetlenségekért fantasztikus
élményben van része. Mert szó szerint együtt élhet ezekkel a
vad madarakkal, részese lehet évi két költésük minden
pillanatának. A madarak gyorsan megszokták a
jelenlétét, és egymással párhuzamosan
élik ők és az emberek
az életüket. ...

 

 ... A hosszú farktollak alapján hímnek valószínűsíthető egyik
szülő madár éppen most etette meg ...

 

 
 ... a néhány napos fiókákat, ...

 

 
 ... akik tátogó, sárga torkukkal fokozzák a szülők etetési
aktivitását. ...

 

 
 ... A lakásban fészkelő fecskék egyik kedvenc pihenőhelye ...

 

 
 ... ez a trófea. ...

 

 
 ... Amikor a háziak elmennek otthonról, az ajtón lévő szellőző ablakot
nyitva hagyják a madaraknak (Fotók és szöveg: Orbán Zoltán).

 

 

A mai napon azt az információt kaptuk, hogy a madarak idén is megérkeztek a lakásban lévő fészkelőhelyükre és valószínűleg költeni is kezdtek, az egyik madár sokat üldögél a fészekben. 

 

 

Kapcsolódó cikkek, oldalak 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

 

     Egyéni és céges adományozás >>

 

Köszönjük!

 

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!