Noé párkánya - avagy újabb Madárbarát panel sikertörténet

A Madárbarát kert program lakótelepeken alkalmazható panel alprogramja ahhoz ad ötleteke, hogyan láthatjuk vendégül szárnyas barátainkat akár egy ablakbeugróban, vagy egy alig négyzetméteres erkélyen. A következő írásban egy tagtársunk számol be két ablakbeugróban szerzett Madárbarát panel élményeiről.

 

"2008. tavaszán költöztünk a XIV. kerületbe, az Egressy úti lakótelepre. A környékünkön rengeteg szép park van sok fával. Már azon a télen ki is raktam az etetőt, amire bőven jöttek a cinegék, tengelicek, fakopáncsok, zöldikék, de ritkább fajok is ide látogattak, például: csíz, meggyvágó. Nagyon fellelkesültem ettől és tavasszal két odút, egy "C" és egy "B" is kiakasztottam az ablak szegletébe. Sajnos azon a nyáron az eszközöket nem foglalták el a madarak.

Az idei tavasz viszont nagyon jól sikerült, igazi zsongás volt ebben a nagyvárosi környezetben is. A téli etetéskor ide szokott egy balkáni gerle pár és a konyha ablakban lévő virágládát - bár még csak február vége volt - megfelelő fészkelőhelynek találták, és költeni kezdtek. Ezen felbuzdulva minden ablakomba raktam virágládákat, amit a gerlék jól fogadtak, egész évben négy fészekaljat neveltek fel hol az egyik, hol a másik ládában.

A balkáni gerlék idén négy alkalommal is költöttek
az ablakpárkányra
helyezett virágládában.

 

A "B" odú sem maradt gazdátlan, mert egy széncinege pár kiszemelte magának és hajnalonként káprázatos ébresztőben volt részünk, ahogyan a két madár a területet birtokba vette. A hely annyira megtetszett a madaraknak, hogy kétszer is költöttek, nekem csak hátra kellett dőlnöm az ágyamban és figyeltem, hogy milyen odaadással és szorgalommal szállítják a fiókáiknak azt a sok rovart.

Széncinege fióka néz kifelé az ablakbeugróba akasztott
mesterséges "B" odúból (Fotók és szöveg: Bebesi Zoltán)

 

Amikor már azt hittem, hogy a költési idényt ezzel a két fajjal zárhatom, akkor ért az igazi meglepetés. Júniusban ugyanis megjelent egy szürke légykapó pár, és a "C" odú tetejére kezdett el fészket építeni. Azért volt a számomra ez különösen furcsa, mert alatta a muskátli között a gerlék éppen a harmadik fészekalj tojásain ültek, miközben a csupán három méterre lévő szomszédos ablakban a cinege pár száguldozott ki-be a rovarokkal. Így hát három különböző madárfaj költött egy időben, két ablakomban!

Ez az egymás mellett élés sok érdekes megfigyelési lehetőséget kínált. A légykapók felügyelték a területet és bármilyen idegen madár közelített is a "fészektelep" felé, ők voltak az elsők, akik vadászgép módjára megtámadták az ellenséget, bele-belecsípve akár még a szarkákba is, így riasztva a gerléket és a cinegéket. Ezután közös erővel messzire űzték a tojásokra, fiókákra veszélyes ragadozót.

A légykapók mindig éber, agresszív reakcióját a gerlék is megtapasztalták, akár hányszor váltották egymást a kotlás közben. Szerencsére gyorsan hozzászoktak, ezért már fel sem vették az ismétlődő támadásokat, nem zavartatva magukat folytatták a tojások melengetését.  A cinegék többnyire megúszták a légykapó támadásokat, olyan villámgyorsan jártak ki-be az odúba, hogy az "őrszemek" nem is tudtak reagálni rájuk.

Ezt a történetet azért írtam meg, hogy mások is kedvet kapjanak ahhoz, hogy az ablakukat, párkányukat, a szerencsésebbek akár az erkélyüket is megosszák egy-két kedves madár szomszéddal, hogy ilyen és ehhez hasonló élményekkel gazdagodhassanak."


Bebesi Zoltán 

 

Kapcsolódó oldalak:

 

 

 

 Az MME honlapjának fejlesztése az Európai Unió
támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt
keretében

 

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!