Odúkopácsoló nap a Börzsönyi Helyi Csoportnál

130 db "B" típusú madárodút készített 24 önkéntesünk február 2-án, egy csepergős szombat délelőtt. A 8 éves fiataloktól a 60 feletti nyugdíjasokig minden korosztály képviselte magát. A helyszínt és a gépeket a Facél Kft. asztalos műhelye biztosította.

Odúkészítés (Fotó: Orbán Zoltán)


A fűrészgépeken szakavatott asztalosok dolgoztak, akiket szorgos segítőik szolgáltak ki. Mások a CNC marógépen elkészült röpnyílásokat csiszolták szálkamentesre, hogy a madarak tolla meg ne sérüljön a használat során. Az odúk összeszögelését 6-8 tagtársunk végezte, talán ez a leglátványosabb része az építésnek. Vízbázisú színezett gombaölő szerrel impregnáltuk az odútesteket, ennél a folyamatnál leginkább a gyerekek és a hölgyek jeleskedtek. Végső stádium, a tető felszerelése volt, melyet most erősített kivitelben, vízhatlan módon oldottunk meg. Az idén kevesebb odú készült, mint tavaly, viszont a minőséget javítottuk. A tetőlapot hátul kiengedtük, vízorral is elláttuk, így a fészekbeázást nagymértékben csökkentettük. A sötét színre való festéssel az odúk kevésbé feltűnőek, jobban illeszkednek majd a természetes környezetbe. Reméljük ezt a madarak is értékelni fogják, és komoly költési eredményekkel hálálják meg önkénteseink odaadó munkáját!

Területünkön, mely a Börzsönyt, a Nyugat-Cserhátot, a Naszály-hegyet és a fóti Somlyót is magába foglalja, már 1000 fölött van a kezelt odúink száma. Ezeket mintegy 30 önkéntesünk folyamatosan ellenőrzi, karbantartja, a költési adatokat rögzíti. Odútelepeinkre gyakran szervezünk bemutató kirándulásokat óvodás és iskolás csoportoknak. Az elkészült odúkból már 30 db-ot ki is helyeztünk a Verőce környéki erdőkbe egy szép családi összefogás eredménye képpen, és még 15 db-ot a törökmezői turistaház közelében, melyek gondozását a vendégház üzemeltetői vállalták. A további odúk jórészt a már meglévő odútelepeink - ezek egy része már a 10 éves kort is megérte- elhasználódott, harkályok által tönkretett odúinak cseréjére készültek.


Odúkopácsoló nap (Videó: Varga Róbert)












Az MME Odúlakó madarak gyakorlati védelme c.
programját a   VM Zöld forrás programja támogatja.



Varga Péter
MME Börzsönyi Helyi Csoport

A felső kis képen odúkészítés látható (Fotó: Orbán Zoltán)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!