Programajánló a nyárra - Termik Tábor

A Magonc Alapítvány lelkes fiatalokból álló önkéntes csapata -immáron harmadik alkalommal- ismét megrendezi nyári nomád gyermektáborát, a TERMIK Tábort. Idén a Börzsöny lankái és vadregényes erdei várják a kalandvágyó, természetet, játékot, jó társaságot szerető 10-14 éves táborozókat 2010. július 12-től 21-ig. Jelentkezési határidő: 2010. május 30.

A tábor fő jellegzetessége a nomád stílus, a fenntarthatóságra törekvés, az élményközpontú ismeretszerzés. A résztvevő gyermekek saját sátraikban alszanak, a magunk építette bronzkori tűzhelyeken főzünk, „űrgödrös” wc-t használunk, és egy fürdősátorban tisztálkodunk, ahol a nap melegítette vízzel, lavórok segítségével zajlik a mosakodás. A gyerekek 7-8 fős „családokba” vannak beosztva, melyekben egy pótmama, vagy papa kíséri őket, akikhez bármikor, bármilyen problémával fordulhatnak.

Célunk egy olyan tábor megvalósítása, ahol a táborozó gyermekek és szervezők együttesen, a nagyvárosi környezettől távol ismerhetik meg a táborhely környékének élővilágát, a helyi népszokásokat és mesterségeket, megtanulják nem kártékony módon hasznosítani a természeti adottságokat és erőforrásokat, elsajátítják a tájékozódási ismereteket, és mindeközben egy jól működő, összetartó, szociális közösséget alakítanak ki. Ezen célok elérését szolgálja a tábor napi felépítésében jelentős szerepet játszó szakmai forgószínpad, amelyen a gyermekek minden nap más témakörben (madarászat, túlélés a természetben, dráma, konyha, néprajz-kézimunka, geológia, „az erdő titkai”) ismerkedhetnek a tábort körülvevő élőlényekkel, és egyéb természeti, kulturális értékekkel. A szakmai programok végeztével, ebéd és rövid csendespihenő után mindig valamilyen játék, játékos feladat vár a táborozókra. Ezek lehetnek akár családok közti játékos vetélkedések, akár kétcsapatos össztábori játékok.

A napot mindig közös, tábortűz körüli énekléssel, „mese”hallgatással és az aznapi drámázós család színdarabjának megtekintésével zárjuk. Ez utóbbi a szervezők által a tábor előtt kidolgozott „keretmese” egy-egy fejezetének bemutatása a többiek felé. Alkalmanként -délután, vagy este- külsős meghívottak tartanak különleges foglalkozásokat (pl. csillagászat, íjászat), illetve környezetvédelmi, vagy egyéb, a tábor programjaihoz kapcsolódó előadásokat.

Időpont: 2010. július 12-21.

Helyszín: Börzsöny

Jelentkezési határidő: 2010. május 30. (vagy amíg van hely)

Korosztály: 10-14 év (egyéb esetben külön egyeztetés szükséges!)

Részvételi díj: 25 000 Ft (Budapestről útiköltséggel együtt)

A táborról részletes tájékoztatást és online jelentkezési lehetőséget nyújtunk honlapunkon: www.termiktabor.hu.

További információ, jelentkezési tudnivalók:
E-mail: termik@magonc.org
Posta: 2111 Szada, Árpád u. 30.
Telefon: +36-20-357-9921 (Mihalovics Éva) +36-20-399-8127 (Dobos Balázs)

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
és más állatfajok védelméhez!

     

    

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!