Ritka vendég - fakusz az etetőn

Európa mindét fakuszfaja költ Magyarországon. Télen mindkettő ellátogat a lakott területekre is, ennek ellenére a hozzáértő madármegfigyelőkön kívül kevesen veszik észre és ismerik ezeket az elképesztő madárkákat.

Hegyi fakusz etetőtálcában napraforgómagot eszik (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A fakuszok

A hegyi fakusz és a rövidkarmú fakusz a megszólalásig hasonlít egymáshoz, olyannyira, hogy gyűrűzéskor a kézben tartott egyedek megkülönböztetése sem mindig egyértelmű a külső bélyegek alapján. Ráadásul a két faj hibridizál is, és a vegyes párok utódai mindkét faj bélyegeit, illetve ezek köztes állapotát is hordozzák. A cikkben bemutatott madár a határozójegyek többsége alapján inkább hegyi fakusznak tűnik.

Elkülönítésükben az élőhely sem segít, mert fészkelőhelyük átfed. A hegy- és dombvidéki erdőkre jellemzőbb hegyi fakusz sík vidéken, az Alföld erdeiben is költ, ugyanakkor az alacsonyabban fekvő területeket kedvelő rövidkarmú fakusz hegylábi erdőkben is fészkel. Állandó madarak, a téli kóborlás során mindkét faj egyedei bebarangolják az országot, és olyan helyeken, lakott területeken is előfordulnak, "keverednek", ahol egyébként nem költenek.

Kontinensünk legkisebb temetű madarai közé tartoznak, a kifejlett egyedek súlya gyakran a 10 grammot sem éri el. Életmódjuk harkályszerű, a fák törzsén és ágain mozogva a kéreg hasadékaiban keresgélik rovartáplálékukat. Parányi, ökörszemhez hasonló méretüknek, hosszú, vékony, hajlott csőrüknek köszönhetően olyan résekbe is képesek benyúlni, ahova a harkályok, küllők, a csuszka és a cinegék nem. Ez teszi lehetővé számukra, hogy a táplálékért folyatott versengés nélkül éljenek együtt a több mint egytucatnyi, rendszeresen vagy alkalmilag a kérgen táplálkozó madárfajjal.

Hegyi fakusz (Fotó: Orbán Zoltán).
Hegyi fakusz (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Fakuszok az etetőn

Fakuszok megjelenésére bárhol számíthatunk, ahol fák vannak. Különösen ősszel és télen települési parkokban, kertvárosi környezetben, lakótelepeken, utcai fasorokban is megpillanthatunk egyet-egyet. Ehhez azonban kimondottan keresni, figyelni kell őket. Álcázómintás tollazatuk miatt ez "szemből" (ami esetükben a kérgen kúszó életmód okán hátulrólt jelent) szinte lehetetlen, világos alsótestük oldalról viszont feltűnő, olyan, mintha egy "világító" fehér folt mozogna a többnyire sötét fatörzsön.

Életmódjuk miatt sajnos még az ökörszemnél is kiszámíthatatlanabb vendégei az etetőknek, akár évek is eltelhetnek, amíg az elsőt megpillantjuk itt. Egy-egy ilyen látogatás többnyire csak másodpercekig tart, és nekünk pont akkor kell ott lennünk és figyelnünk. A fakuszok valószínűleg gyakoribb vendégei az etetőknek (és itatóknak), csak ezt nem látjuk.

Sajnos nincs olyan eszköz vagy módszer, amivel ezt a látogatást gyakoribbá vagy kiszámíthatóbbá tehetjük. Élőhelyigényüket ismerve azonban használhatunk olyan környezetgazdagítási megoldásokat, amik vonzók lehetnek a fakuszoknak:

  • Ezek közül a legfontosabb, hogy az etető közelében legyenek fák vagy maga a fa legyen az etetőhely.

Talajetető fakuszbarát kiegészítőkkel - különböző magasságú farönkökkel, harkályfával, harkályetetővel, kéregrakással és élő fával (Fotó: Orbán Zoltán).
Talajetető fakuszbarát kiegészítőkkel – különböző magasságú farönkökkel,
harkályfával, harkályetetővel, kéregrakással és élő fával.

 

  • Ezenkívül érdemes vastagabb és hosszabb rönköket is felállítanunk a talajetetőn. Ezeken a többi madár számára is kedvező, macskáktól védettebb etető- és itatótálcát is elhelyezhetünk. Ezek a rönkök a Madárbarát kert program más állatcsoport-védelmi eszköztárában egyébként bogártanyaként kínálnak élőhelyet számos rovarfajnak, nekünk pedig izgalmas megfigyelési élményeket.

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).
Hegyi fakusz a fenti kép bal oldalán látható, bogártanya-farönkön, amint a törzs
repedéseiben és a lárvajáratokban keresgél. 7 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).
A rönköt átkutató hegyi fakusz megnézte magának az "ökörszemkastélyt" is, ahol
nagyon jól látható volt a harkályszerű támaszkodó farok. 2 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

 

  • Kiránduláskor szerezzünk be szállítható méretű harkályfát, amit felállíthatunk az etetőn. Ezt egy mélyen a földbe vert vascsőhöz drótozhatjuk, ami a madarak fotózásakor sem zavaró.

Harkályfa talajetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).
Harkályfának nevezzük azokat a korhadó törzseket, ágakat, tuskókat, amiket a
környék harkályai rendeszeresen felkeresnek és szitaszerűen szétvésnek.

4 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)

Harkályfa (Fotó: Orbán Zoltán).

Harkályfa rögzítése talajetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Harkályfa rögzítése talajetetőn (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).
A fakusz a fenyő, az itatót tartó rönk, az ökörszem-kéregrakás mellett a harkályfát
is meglátogatta. 4 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Szinte bizonyos, hogy az etetőre ellátogató fakuszok először a természetes táplálkozóhelyeket keresik fel, illetve az ezek által biztosított ökológiai ösvényt követve jutnak el a kikészített eleséghez.

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).
Az előbbiekben bemutatott madár a rönkök, a harkályfa és a kéregrakás felfedezése
közben az etetőtálcát is felkereste, ahol pillanatok alatt kiszúrt magának egy héj
nélküli napraforgómagot, amit egészben le is nyelt. 3 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz / Eurasian Treecreeper (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A fakuszok segítése mesterséges odúkkal

A fakuszok talán legmegdöbbentőbb viselkedése a költéshez kapcsolódik. Ezek a madarak ugyanis nem harkályodúkba, hanem a törzs függőleges repedéseibe, illetve a törzstől elvált kéreg hasadékaiba építik fészkeiket.


Etető hegyi fakusz (Forrás: YouTube).

 

A természetvédők már évizedekkel ezelőtt kidolgozták azt a speciális mesterségesodú-típust, ami ezt a fészkelőhelyi környezetet utánozza. Az MME webbolt által forgalmazott fakuszodú háromszöghasáb alakú, amit fatörzsre kell derékmagasságba dróttal felrögzíteni.

Mesterséges fakuszodú (Fotó: Orbán Zoltán).
A fakuszodún két bejárat is van. Ezek az eszköz törzshöz simuló éléből nyílnak,
hogy a kérgen kúszó madár minél könnyebben be tudjon jutni.
3 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Mesterséges fakuszodú (Fotó: Orbán Zoltán).

Mesterséges fakuszodú (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz fészekalj mesterséges fakuszodúban (Fotó: Orbán Zoltán).
Hegyifakusz-fészekaljak mesterséges odúban. 3 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz fészekalj mesterséges fakuszodúban (Fotó: Orbán Zoltán).

Hegyi fakusz fészekalj mesterséges fakuszodúban (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Egy-egy ilyen mesterséges odút lakott területeken, kertekben, parkokban is érdemes kihelyezni fák törzsére, mert így több esélye lesz a fakuszoknak a falvakban, városokban is fészkelni.

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprogramja.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát kert elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán). Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát panel elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán).
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2015-ben már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!

MME 1% felajánlási felhívás
A letölthető 1% nyilatkozat a képre kattintva érhető el.

 

Orbán Zoltán

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!