Rizsföldek helyén vizes élőhely

A Kiskunsági Nemzeti Park részét képező Felső Kiskunsági Szikes puszta egykor gazdag vízellátottságú, fajgazdag, változatos élőhely volt, amely ma jelentős környezeti problémákkal küzd. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság támogatást nyert „A Kisapaji-rét vizes élőhely rekonstrukciója” című projekt megvalósítására, aminek keretében helyreállíthatják a területet.

A nagytérségi vízrendezés a belvizek kiterjedését és tartósságát jelentősen csökkentette, leszállította a talajvizet. Ezen felül a múlt rendszerben rizstermesztéssel kísérletező tervgazdálkodás a víz áramlását akadályozó, a terepszintből kiemelkedő vonalas létesítményeket hozott létre. A projekt során e létesítmények kerülnek megszűntetésre.


 A terület jelenleg
(Fotó:KNPI)

Az élőhely jelentőségét mutatja, hogy olyan védett illetve fokozottan védett növényfajoknak ad otthont, mint az agárkosbor, törpe nőszirom, bugás hagyma, őszi füzértekercs, állatvilágának értékes képviselője a túzok, a kék vércse, a gólyatöcs és az ugartyúk. A terület ma a nemzetközi jelentőségű vizes területek védelmét szolgáló Ramsari-egyezmény hatálya alá tartozó országos jelentőségű védett, egyben NATURA 2000 terület és az UNESCO által kijelölt Bioszféra Rezervátum.


 A tervezett látkép egy példája
(Fotó: KNPI)


A természetvédelmi célú beavatkozások hatására a rehabilitált élőhelyen megerősödnek a nemzeti és Európai Uniós természeti kincs részét képező fajok populációi, életközösségei.

(Forrás: KNPI)

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!