Sasriasztó

Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály tagjai 15. alkalommal hagyományosan, szeptember második hétvégén tartották az éves találkozójukat Somogyfajszon. A rendezvény célja, hogy az ország különböző részén lakó szakosztályi tagok évente egyszer találkozzanak és az aktuális szakmai kérdéseket megvitassák.

Pénteken délután tábortűz mellett jó hangulatú kötetlen beszélgetés folyt. Szombaton délelőtt megnéztük a boronkai réteket, halastavakat és a petesmalmi Vidraparkot. Délután futballmérkőzés, este szakmai vetítések voltak. Vasárnap délelőtt szabadon választott program volt. A találkozón 47 tagtársunk vett részt. Megszavaztuk, hogy 2005-ben a Pilisi Helyi Csoport tagjai szervezik a rendezvényt.

Köszönetünket fejezzük ki vendéglátónknak a Somogy Természetvédelmi Szervezetnek. és mindazoknak, akik a rendezvény sikeres lebonyolításában részt vettek.

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!