Sikeresen lezajlott a Takarítási Világnap az Apáthy-szikla Természetvédelmi Területen

2013. szeptember 21-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Főkert Nonprofit Zrt.-vel közös szervezésben rendezte meg a Takarítási Világnap alkalmából szemétszedési akcióját a II. kerületben található Apáthy-sziklán.

 

A közel 15 hektáros helyi védettségű terület az egyik legnagyobb és legváltozatosabb természeti érték a fővárosban, mely mind a mai napig megmenekült a beépítéstől. A délnyugati oldalán található markáns dolomitsziklatömb olyan védett növény- és állatfajoknak, valamint társulásoknak ad otthont, amit Budapesten csak a Sas-hegyen találhatunk meg. Látogatása azonban nem szabályozott, bárki szabadon bejárhatja, ami sajnálatos módon együtt jár a sziklatömb és az azt körülvevő erdőség szemetességével. Ezen túl komoly problémát okoz a környező kertekből kikerülő nagy mennyiségű zöldhulladék is, mely olyan tápanyagtöbbletet ad a területnek, amely az eredeti növényzetnek már túl sok, ezért a szegélyterületeken megfigyelhető egyes gyomfajok és özönnövények terjeszkedése is.


A két szervezet azonban úgy döntött, hogy közös erővel veszik fel a harcot az áldatlan állapotok megszüntetése érdekében.

Munkálkodó önkéntesek (fotó: Bajor Zoltán)

9 órától több mint 50 önkéntes kezdte meg a hulladék
eltakarítását, melyet műanyagzsákok segítségével,
gyalogosan szállítottak el a főkert

által hozott konténerekbe


A töretlen lelkesedéssel folyó munka délutánig tartott, melynek során közel 10 köbméter szemét gyűlt össze. Bár a védett terület minden szegletébe nem sikerült eljutni, mégis eredményesnek értékelhető a munka, ugyanis a sétautak és ösvények mentén mindenütt megtisztult a terület, sőt a járatlanabb erdőrészletekben több elhagyott hajléktalanszállást is sikerült felszámolni.

A nap folyamán a Főkert pihenőhelyet létesített a védett terület szomszédságában, ahol folyamatosan zsíros kenyér és tea várta a rövid szünetekre megálló önkénteseket, az egyesület pedig ismertetőanyagokkal látta el a természeti értékek iránt érdeklődőket.

Szemléletformáló stand (Fotó: Bajor Zoltán)
Szemléletformáló standunknál is folyamatos volt az érdeklődés
(Fotók: Bajor Zoltán)


Ezúton szeretnénk minden önkéntesnek megköszönni azt az áldozatos munkát, amit a nap folyamán a védett érték megtisztítása érdekében tett!

 

MME adhat vonal: 13600/40
Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!

 

 

Bajor Zoltán

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!