Szemétszedési akció 2012. március 31-én

Az MME Budapesti Helyi Csoportja hagyományteremtő céllal önkéntes szemétszedési akciót szervez 2012. március 31-én a IV. kerületben található Palotai-sziget Természetvédelmi Területen. A főváros egyes zöldfelületein igen sok, illegálisan kihelyezett hulladékkal találkozhatunk, az egyesület célja az akcióval, hogy az állami természetvédelmi szervek munkáját kiegészítve közösen tegyünk egy tisztább, egészségesebb és élhetőbb városért.

MME Budapesti Helyi Csoport logó


Találkozó: a Váci út és Megyeri út találkozásánál lévő OMV benzinkútnál 8:30 és 8:45 között.

A szemétszedés helyszíne
A térkép nagyobb méretben letölthető innen >>


A területen az illegálisan kihelyezett hulladékhalmokon túl maga a Duna is nagyon sok szemetet lerak áradások idején a sziget fái közé. A védett ártéri erdő viszonylag kevés szeméttől terhelt, de a közvetlen környezete meglehetősen rossz állapotban van ebből a szempontból. Az előzetes felmérések szerint a teljes területen mintegy 30 köbméter hulladék vár összegyűjtésre és elszállításra.

A találkozó helyszínétől 5 perces kényelmes sétával lehet elérni a védett terület szegélyét. A Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően az akcióhoz gyűjtőkonténereket, védőkesztyűket, szemétgyűjtő zsákokat és kéziszerszámokat biztosítani fog az egyesület, de a saját eszközöket is szívesen fogadja. Szokás szerint most is étellel és itallal várják az önkénteseket.

További információ: Lendvai Csaba: 06-20-322-5787




Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!








Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!