Tavaszi felkészülés a következő etetési szezonra

Miközben a 2015/16-os madáretetési szezon a vége felé jár, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy mikor, hogyan és hova ültessünk napraforgót a kertbe, ha a következő télen szeretnénk néhány tányért az etetőre kitenni, nyáron pedig gyönyörködni a hatalmas virágokban.

Napraforgó (Fotó: Orbán Zoltán).


Néhány szál napraforgó természetesen nem fedezi a szükséges magmennyiségnek még a töredékét sem, de érdekes színfoltot jelenthet az etetőn. A növekedő növények hatalmas virágtányéra pedig úgy ékesíti heteken át a kertet, hogy közben lepke- és méhlegelőként is funkcionál.


Széncinegék napraforgótányér-etetőn (Videó: Orbán Zoltán).

 

A szántóföldi napraforgó vetési ideje április közepe, amikor a talaj hőmérséklete tartósan eléri a növény fejlődéséhez ideális 8–12 C°-ot. Ennél hidegebb időben a napraforgómag lassabban csírázik és nagyobb a csírapusztulás aránya is, ami a néhány szálas kerti "ültetvényünket" meglehetősen kellemetlenül érintené. Van még tehát időnk, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a cselekvésig hátra levő két-három hét hajlamos nagyon gyorsan elfogyni, ezért érdemes már most szót ejteni a témáról.

 

Az egyszerűbb megoldás

A Madárbarát kert programban olykor a kevesebb munka jelenti a jobb – így van ez a napraforgó-ültetéssel is, ha télen etetünk. A függesztett etetőkről mindig hullik le mag, a talajetőkön és az etetők takarításakor a komposztra dobott söpredékben maradt napraforgómagok a melegedő időben természetes módon csíráznak ki.

Napraforgó kettő és négyleveles növénykéi természetvédelmi farakás talajetetőjén 2015. április 18-án (Fotó: Orbán Zoltán).
Még a legtisztábban tartott etetők környezetében is akadnak megbúvó
napraforgószemek, amik tavasszal csírázásnak indulnak – 9 fotó,
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Napraforgó kettő és négyleveles növénykéi természetvédelmi farakás talajetetőjén 2015. április 18-án (Fotó: Orbán Zoltán).

Kelő napraforgók harkályfa alatti forgácsban 2015. április 18-án (Fotó: Orbán Zoltán).

Kelő napraforgók harkályfa alatti forgácsban 2015. április 18-án (Fotó: Orbán Zoltán).

Napraforgó kelő növénykéi komposzt mellett 2015. április 18-án (Fotó: Orbán Zoltán).

Napraforgó kelő növénykéi komposzt mellett 2015. április 18-án (Fotó: Orbán Zoltán).

Komposztáló, előterében süngarázzsal (Fotó: Orbán Zoltán).

Kelő napraforgó növénykéi komposztban 2015. március 26-án (Fotó: Orbán Zoltán).

Kelő napraforgó növénykéi komposztban 2015. március 26-án (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ezek a vadon nőtt, bizonyítottan ellenálló és egészséges növénykék a legjobb alanyai az átültetésnek, melyek közül mindig a legnagyobb, legvastagabb szárú, legegészségesebb levelűeket válasszuk ki.

 

Vetés, palántázás

A magok hagyományos elvetése mellett lehetőség van a napraforgó előnevelésére is. Rutinos kiskerttulajdonosok háztartásában tavasszal már nemigen találni üres tejfölösdobozokat, ezekben ugyanis ilyenkor már javában fejlődnek a paprika és a paradicsom palántái (így ezt a fejezetet ők nyugodtan átugorhatják). A palántázással elkerülhető a csíraképtelen magok és a szabadföldi magvetés időjárási bizonytalanságaiból eredő növényveszteség.

A jó minőségű termőfölddel töltött tejfölös dobozok ideális palántáztatók (Fotó: Orbán Zoltán).
A jó minőségű termőfölddel töltött tejfölös- és egyéb dobozok, balkonládák
ideális palántáztatók – 12 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Vetéshez válogasunk néhány ép magot az etetőből (Fotó: Orbán Zoltán).

A palántanevelést gyorsíthatjuk, ha a magokat szobahőmérsékleten, kis tálkában néhány napra sekély vízbe áztatjuk, ... (Fotó: Orbán Zoltán).

... majd a csírázásnak indult magokat ... (Fotó: Orbán Zoltán).

... egyesével óvatosan belepottyantjuk az ujjunkkal a nedves földbe készített 3-4 cm mély fészekbe, amit ezt követően földdel fedünk be és szükség szerint locsolunk (Fotók: Orbán Zoltán).

A palántázódobozokat csíráztatáskor a szár és az első levelek megjelenéséig tartsuk meleg és világos helyen (Fotó: Orbán Zoltán).

Ha jó az idő, napközben tegyük ki a fejlődő növényeket szélvédett helyre a szabadba, de estére vigyük vissza a melegbe. Fontos, hogy a dobozkákat, a balkonládákat alátétbe tegyük, hogy öntözéskor a víz ne folyhasson szét (Fotó: Orbán Zoltán).

Palántaneveléskor a legkönnyebben elkövethető hiba, hogy a palántákat túllocsoljuk, illetve nem ültetjük ki időben. Ilyenkor a növénykék a kelleténél gyorsabban növekedve felnyurgulnak, száruk túl gyorsan, túl sokat nő, ezért vékony és erőtlen lesz (Fotó: Orbán Zoltán).

A felnyurgult napraforgó-palánták a kiültetést követően „nem érik utol magukat”, száruk gyenge marad, és egyre kevésbé tudják megtartani a fejlődő levélzetet, nemhogy a hatalmas virágzatot (Fotó: Orbán Zoltán).

A szár többnyire el is törik, a növény pedig végül elpusztul (Fotó: Orbán Zoltán).

A szár többnyire el is törik, a növény pedig végül elpusztul (Fotó: Orbán Zoltán).

A szár többnyire el is törik, a növény pedig végül elpusztul (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Pont ezt a problémát tudjuk elkerülni azzal, ha az első fejezetben bemutatott, természetes úton kikelt és fejlődött növénykéket ültetünk a végleges helyükre.

 

Kiültetés, gondozás

Keressünk a kertben egy napsütötte helyet, és a gyökérzet sértetlenségének érdekében némi földlabdával ültessük el a napraforgó-palántát az előre elkészített, megfelelő méretű gödörbe. Ezt követően az egyetlen feladat a növény fejlődéséhez szükséges öntözés.

Egyesével kiültetett napraforgó-palánták (Fotó: Orbán Zoltán).
Napraforgót egyesével ...

Az egymáshoz közel, sorban kiültetett napraforgó-palántáknál (2015.05.02.) ügyeljünk a kellő tőtávolságra, hogy a fejlődő növényeknek legyen elég helyük majd a hatalmas tányérok növesztésére is (Fotó: Orbán Zoltán).
... és egymáshoz közel, sorban is vethetünk, ültethetünk – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A kerítés tövébe kiültetett napraforgók (2015.05.02.) a nyár második felére tetszetős takarást fognak biztosítani (Fotó: Orbán Zoltán).

Fejlődő napraforgók 2015.06.08-án (Fotó: Orbán Zoltán).

A kis növénykék helyét érdemes ilyen gallykerítéssel jelezni (Fotó: Orbán Zoltán).
A kis növénykéket érdemes ilyen gallykerítéssel jelezni, hogy megvédjük
a fűnyírás lázában égő családtagoktól, a labdával játszó kutyától
.

A napraforgó-sövény 2015.07.12-én (Fotó: Orbán Zoltán).
Ha mindent jól csináltunk, és a legfőbb kertész, az időjárás is kegyes hozzánk,
akkor a kis palántákból a nyár közepére ilyen szép szál napraforgók fejlődnek.
2 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A napraforgó-sövény egyik növénye 2015.07.12-én (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Védelem a korai vendégek ellen

Hiába tervezzük el, hogy az ősszel beérett tányérokat szépen eltesszük télre, ha a madarak felfedezik, akkor bizony addig járnak rá, amíg az utolsó mag is el nem fogy.


Ezt az érett fejet egy tojó házi veréb ...


... és egy széncinege ...


... részesítette korai látogatásokban (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ez ellen úgy védekezhetünk (ha egyáltalán akarunk), hogy a beérő tányérokra jól szellőző vászon- vagy terményháló zsákot húzunk. Ezek alatt a magok tovább tudnak száradni, a madarak viszont nem tudják idejekorán megdézsmálni a télre szánt eleséget.

Mindenkinek jó tavaszköszöntő – és ebben az esetben télváró – kertészkedést kívánunk az elkövetkező hetekben!
 

Orbán Zoltán - Madárbarátok könyve (Cser Kiadó, 2013) külső borító.
Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok könyvét (bolt >>).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát kert elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán). Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát panel elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán).
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2016-ban már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!

MME 1% felajánlási felhívás
A letölthető 1% nyilatkozat a képre kattintva érhető el.

 

Orbán Zoltán

 

 

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!