Több mint 125 ezer regisztrált madármegfigyeléssel ért véget az idei Tavaszi madárles

Öt madárfaj több mint 125 ezer egyedét figyelték meg az európai gyerekek a BirdLife International által szervezett Tavaszi madárles (Spring Alive) akcióban az idén. Magasan a legtöbb megfigyelés Oroszországból és Olaszországból érkezett, Magyarország a 23. helyen végzett 113 hazatérő madár regisztrálásával.


A legnagyobb számban (36%) füsti fecske megfigyeléseiket töltötték fel a résztvevők a Spring Alive honlapjára, második helyen (29%) a sarlósfecske végzett. A kakukk 23 százalékkal még felfért a dobogóra, míg hazánk egyik emblematikus madara, a fehér gólya a negyedik helyet szerezte meg (10%). Az idén új belépőként a gyurgyalag is versenybe szállt, de sereghajtóként végzett 3 százalékkal.

Az immár hatodik alkalommal megrendezett akció sikerrel irányítja rá a figyelmet a klímaváltozásra, amely a madarak szokatlan viselkedésmintáin keresztül is érezteti hatását. A madarak megfigyelésével és az adatok gyűjtésével a résztvevők bekapcsolódhattak egy összeurópai monitoring vizsgálatba. A program európai részének lezárultával a megfigyelések nem érnek véget az idén. Szeptembertől a Dél-Afrikába elvonuló madarainkról kaphatunk képet, amint az ottani gyerekek regisztrálják a telelőhelyeikre érkező madarakat, így nyomon követhetjük a teljes migrációs ciklusukat az afrikai és az európai kontinens között. A résztvevők 2010-ben 103.582 megfigyelést regisztráltak Európa-szerte.

A programba az elmúlt években 38 európai ország kapcsolódott be és idén már az afrikai kontinensről is érkeznek majd migrációs adatok.

A program oldala: http://www.springalive.net/







Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!



A fenti kis képen füsti fecske látható
(fotó: C. Korkosz)

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!