Több száz madártetemet találtak a pénzügyőrök egy román autóban

Csaknem négyszáz madártetemet rejtett egy román állampolgár autója, amikor pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizték a járművet a 43-as főúton - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse szombaton az MTI-vel.

meggyvágó (fotó: Orbán Zoltán)


Némedi Varga Éva elmondta: a román férfit jövedéki ellenőrzésre állították meg. Amikor azonban a járművét átvizsgálták, az utastérben talált hűtőtáskákból összesen 385 madár – meggyvágó, pacsirta, feketerigó, sárszalonka, citromsármány, énekes rigó, vörösbegy, nagy őrgébics, széncinege, tengelic, rozsdástorkú pityer, kenderike, zöldike, kékcinege, hamvas küllő, sárgafejű királyka, süvöltő, fenyőpinty, szőlőrigó – teteme került elő, amelyek szállításához nem volt meg a szükséges engedélye.

A Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának szakvéleménye szerint a madarak mindegyike védett fajhoz tartozik. A pénzügyőrök az eszmei értéken több mint 4 millió forint értékű madár maradványait, valamint a román férfit a Makói Rendőrkapitányságnak átadta, ahol a férfi ellen természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.


Sajnos egyre többen próbálnak védett madarakat értékesíteni a feketepiacon, Magyarország - földrajzi adottságainál fogva - pedig kedvelt tranzitország. Szerencsére az elmúlt évtizedben több szállítmányt is sikerült feltartóztatni. A bűnözők fantáziája határtalan ha természetkárosításról van szó, pár hete fészekből rabolt parlagisas-fiókákat próbáltak eladni ismeretlenek, nem beszélve az egyre gyakoribbá váló mérgezésről.







Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!


MTI, MME (Szász Péter)
A fenti kis képen meggyvágó látható
(fotó: Orbán Zoltán)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!