Újabb érdekes adatok Lehelről, a jeladós kerecsenről

Lehel nevű kerecsensólymunk a 2007-ben felszerelt műholdas jeladónak köszönhetően újabb fontos adatokkal szolgált a faj vonulási szokásairól és viselkedésmintáiról. A legérdekesebb "felfedezés", hogy ezeknek a madaraknak mennyire más felfogásuk van a távolságról, mint nekünk embereknek.

Lehel, a jeladós kerecsen (Fotó: Orbán Zoltán)


Lehel a telet szokásához hűen Belgrád mellett töltötte és ahogy korábban február vége felé hazajött. Látva azonban, hogy milyen hó-, és táplálkozási viszonyok vannak itthon, másnap már megint Belgrád mellett volt. A "vonulás" kérdését tehát elég rugalmasan kezelte. Hasonló oda-vissza utat egyetlen vonulási időszakban eddig két esetben mutattak jeladós madarak, mindkét esetben első naptári éves kerecsenek "közlekedtek" Magyarország és Olaszország között oda-vissza.

kerecsensólyom (fotó: Bagyura János)
Kerecsensólyom (Fotó: Bagyura János)


A másik érdekesség, hogy Lehel nem a tavalyi gallyfészekhez tért vissza, hanem átment egy másik revírbe. Ez a revír régóta ismert, tavaly 3 fióka repült onnan (nyilvánvalóan egy másik pártól), ráadásul ez egy traverzen lévő láda. Vélhetően ez egy jobb minőségű revír, mint Lehel előző helye, több a táplálék, és a sólymok általában télen is ott tartózkodnak. Lehel áttelepülése egyben azt is jelzi, hogy az, hogy eltűnik egy fészkelőhelyről a sólyom, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy elpusztult.

Lehel, a jeladós kerecsen (fotócsapdás felvétel)
Lehel a tavalyi fészkében (fotócsapdás felvétel)


Ez a váltás természetesen sok más kérdést is felvet.

Mi történt az előző párral? Lehel az előző párjával ment át a jobb helyre, vagy az esetleg elpusztult hím helyére állt be? Jelent-e valamit a költési siker szempontjából az új hely? Be fog-e állni Lehel előző helyére egy másik pár? Ha ez tényleg jobb minőségű revír, akkor ez egyben azt is jelenti-e, hogy Lehel már nem fog vonulni télen, hanem itt marad?

Reméljük hamarosan ezekre is választ kapunk.


Kapcsolódó oldalak




Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!






Prommer Mátyás, Szász Péter
A fenti kis képen Lehel látható
(fotócsapdás felvétel)


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!