Valójában hány lába is van a harkálynak?

Természetesen nem téved, aki a kétlábúság mellett teszi le a voksát. Gyakorlati szempontból azonban a klasszikus életmódot folytató harkályok farka harmadik lábként funkcionál, mely nélkül ezek a madarak képtelenek lennének meghódítani a fatörzsek világát.

Nagy fakopáncs óriás cinkegolyón / Great Spotted Woodpecker at giant fat ball bird feeder (Fotó: Orbán Zoltán)

 

A farok szerepe azért sem tűnik fel, mert a harkályokat általában messziről és alulról látjuk, így nincs lehetőségünk az ilyen részleteket megfigyelni. A fák törzsén mozgó madarak látványa ráadásul annyira magától értetődő, megszokott dolog számukra, hogy ha mégis megfigyeljük őket, akkor is inkább a mozgalmasabb részükre, a kopácsoló fejükre és csőrükre, nem pedig a kéregre simuló farkukra koncentrálunk. Pedig (a lábakkal együtt) az is folyamatosan, még pihenés közben is dolgozik, legalább akkora munkát végezve, mint a csőr.

Mi is ez a munka? Alapvetően a többnyire függőleges törzseken felfelé haladó madártest hátradőlésének megakadályozása, ezáltal a lábak tehermentesítése, illetve az előrehaladáshoz stabil támaszték, elrugaszkodási pont biztosítása.

Balkáni fakopáncs hím (Fotó: Orbán Zoltán)
 Balkáni fakopáncs hím a megszokott harkálypózban
(Fotó: Orbán Zoltán)

 

A Madárbarát kert program egyik remek sajátossága, hogy az ennek keretében alkalmazott eszközöknek és módszereknek köszönhetően a madarak nem csak közel jönnek hozzánk, de a megszokottól eltérően velük egy szintből és akár felülről is megfigyelhetjük őket.

A sokak által kedvelt és látni vágyott kéreglakó fajok esetében összetett megoldást használhatunk, harkálykertet is kialakíthatunk. Télen, amikor az egész évben működő itató mellett etetünk is, a harkályfák közé könnyűszerrel építhetünk egy olyan deszkaplatót, ami az etetőt és az itatót látogató összes madarat védi a macskáktól, még éjjel is, ha bagolyetető egérvár funkcióval is ellátjuk a magaslati etető- és itatóhelyet. Más megközelítésben – az itató- és etetőplató jó megoldás macskás helyen történő madárbarát kertészkedéshez.

Harkályfák közé épített, full extrás itató- és etetőplató télen (Fotó: Orbán Zoltán)
Harkályfák közé épített, full extrás itató- és etetőplató télen – 9  fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

Almaetető funkció harkályfák közé épített, full extrás itató- és etetőplatón télen (Fotó: Orbán Zoltán)

Almaetető funkció harkályfák közé épített, full extrás itató- és etetőplatón télen (Fotó: Orbán Zoltán)

Itató harkályfák közé épített, full extrás itató- és etetőplatón télen (Fotó: Orbán Zoltán)

Óriás cinkegolyó és magetetőtálca harkályfák közé épített, full extrás itató- és etetőplatón télen (Fotó: Orbán Zoltán)

Feljáró egerek számára harkályfák közé épített, full extrás etető- és itatóplatón télen, ami így éjszakai bagolyetetőként is funkcionál (Fotó: Orbán Zoltán)

Feljáró egerek számára harkályfák közé épített, full extrás etető- és itatóplatón télen, ami így éjszakai bagolyetetőként is funkcionál (Fotó: Orbán Zoltán)

Feljáró egerek számára harkályfák közé épített, full extrás etető- és itatóplatón télen, ami így éjszakai bagolyetetőként is funkcionál (Fotó: Orbán Zoltán)

Feljáró egerek számára harkályfák közé épített, full extrás etető- és itatóplatón télen, ami így éjszakai bagolyetetőként is funkcionál (Fotó: Orbán Zoltán)

 

A madarak téli kedvencének számító cinkegolyó hagyományos, függesztett kihelyezés esetén nem vagy csak alig hozzáférhető táplálék a harkályok számára. Ha azonban van egy ilyen etetőplatónk, akkor ezen újszerű módon használhatjuk az ár/érték arányban legjobb, fél kilogrammos óriás cinkegolyót is.

Óriás cinkegolyó csavaros rögzítése etető- és itatóplatón (Fotó: Orbán Zoltán)
Ehhez egy megfelelő hosszúságú, vékony facsavart kell alulról felfelé áteresztenünk
a deszkaplatón, amire csavarva az óriás cinkegolyó stabilan rögzítve szolgál
táplálékul a madaraknak – 8 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)

Fontos, hogy a csavar az óriás cinkegolyó átmérőjének fele-kétharmada hosszúságú legyen (Fotó: Orbán Zoltán)

Ne használjunk vastag csavart, mert az szétrepesztheti a cinkegolyót. Ennek elkerülése érdekében a gömböt ne szúrjuk, hanem csavarva tegyük a csavarra (Fotó: Orbán Zoltán)

A csavar stabilan tartja a cinkegolyót, amit a madarak így a talajon állva, kényelmesen tudnak csipegetni (Fotó: Orbán Zoltán)

Balra a fogyóban lévő, jobbra a cserére szánt óriás cinkegolyó (Fotó: Orbán Zoltán)

A csipegetés hatására a cinkegolyó végül leesik a csavarról, ezt a maradékot érdemes az etetőtálcába, a mag közé tenni (Fotó: Orbán Zoltán)

A csipegetés hatására a cinkegolyó végül leesik a csavarról, ezt a maradékot érdemes az etetőtálcába, a mag közé tenni (Fotó: Orbán Zoltán)

A csipegetés hatására a cinkegolyó végül leesik a csavarról, ezt a maradékot érdemes az etetőtálcába, a mag közé tenni (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Az így rögzített óriás cinkegolyó ideális táplálkozóhely a harkályok számára is, nekünk pedig remek lehetőség, hogy ritka jó módon megfigyelhessük, mennyire erős és mire való a harkályok (a következő fotókon nagy fakopáncs) farka.

A farktollak csévéje (gerince) olyan erős, hogy ilyen lapos szögű terhelés esetén sem törik meg - nagy fakopáncs (Fotó: Orbán Zoltán)
A farktollak csévéje (gerince) olyan erős, hogy ilyen lapos szögű terhelés esetén
sem törik meg – 2 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)

A farktollak csévéje (gerince) olyan erős, hogy ilyen lapos szögű terhelés esetén sem törik meg - nagy fakopáncs és házi veréb tojó (Fotó: Orbán Zoltán)

A támasztásban nem csak a cséve, de a végén nyílhegyszerűen elkeskenyedő és rendkívül merev tollzászlók is részt vesznek. Ezért képes a harkály akárfüggőlegesen, a farka hegyén pipiskedve is állni (Fotók: Orbán Zoltán)
A támasztásban nem csak a cséve, de a végükön nyílhegyszerűen elkeskenyedő
és rendkívül merev tollzászlók is részt vesznek. Ezért képes a harkály akár
függőlegesen, a farka hegyén pipiskedve is állni – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

A támasztásban nem csak a cséve, de a végén nyílhegyszerűen elkeskenyedő és rendkívül merev tollzászlók is részt vesznek. Ezért képes a harkály akárfüggőlegesen, a farka hegyén pipiskedve is állni (Fotók: Orbán Zoltán)

A támasztásban nem csak a cséve, de a végén nyílhegyszerűen elkeskenyedő és rendkívül merev tollzászlók is részt vesznek. Ezért képes a harkály akárfüggőlegesen, a farka hegyén pipiskedve is állni (Fotók: Orbán Zoltán)

Széncinege óriás cinkegolyón (Fotók: Orbán Zoltán)
Ezt a terhelést más fajok farka (a képen széncinegéé) is elbírhatja, de csak
alkalmilag és rövid ideig (Fotó: Orbán Zoltán)

Kék cinege óriás cinkegolyón (Fotók: Orbán Zoltán)
Ez a kék cinege csak látszólag támaszkodik a farkán (mivel az a legkisebb
mértékben sem hajlik meg), a teljes testsúlyát a cinkegolyóba
kapaszkodó lábak tarják – 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

Kék cinege óriás cinkegolyón (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs hím (Fotók: Orbán Zoltán)
Igazság szerint specializálódott életmódjuk, a kéregbe kapaszkodó ívelt karmaik miatt
a harkályoknak a normális, sík felületen álldogálás jelent kihívást – 2 fotó, katt a
képre (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs lába (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs óriás cinkegolyón (Fotók: Orbán Zoltán)
Ezért ha csak tehetik, a lábaikkal kapaszkodva és a farkukkal támaszkodva
helyezkednek el. Még akkor is, ha ez ilyen akrobatikusnak tűnő pozíciókat
eredményez – 5 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs óriás cinkegolyón (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs óriás cinkegolyón (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs óriás cinkegolyón, jobbra házi veréb tojó (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs etetőplató magtálcáján (Fotók: Orbán Zoltán)

Nagy fakopáncs hátoldali foltozása  (Fotók: Orbán Zoltán)
Ezen a képen jól megfigyelhető a fakopáncsok bonyolult, maszkszerű hátoldali
foltozottsága, melynek egyik lehetséges szerepéről itt olvashat >>


És végül az eddig látottak "élőben". A felvételen jól megfigyelhető, hogy a harkályok
farktollai nem csak nyugalmi állapotban, de nagy erőkifejtés közepette is milyen
stabilan, gyakorlatilag harmadik lábként funkcionálva támasztják meg a
madarat (Videó: Orbán Zoltán)

 

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.

Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát kert elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán). Az MME Madárbarát kert program / Madárbarát panel elismerő táblája (Fotó: Orbán Zoltán).
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2018-ban már közel 7.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

MME 1% felajánlási felhívás
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!
 

Orbán Zoltán

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!