Zöld Börzén az MME

November elején az MME először vett részt a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága által szervezett Zöld Börzén, a DE Élettani Központjában.

Zöld Börze Debrecenben (Fotó: Koczka András)


A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága szerint a rendezvény fő célja az olyan szervezetek bemutatkozása, amelyek nem csak beszélnek a környezetvédelemről, természetvédelemről, hanem tesznek is érte.

A résztvevők között volt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, az Országos Erdészeti Egyesület és még sokan mások.

Az MME stand is sikeresnek bizonyult, több mint 100 érdeklődő került kapcsolatba az egyesülettel, ismerkedett meg az év madarával az egerészölyvvel.

Ezúton is köszönjük a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága meghívását.







Köszönjük, hogy egy százalék felajánlásával az MME madárvédelmi munkáját támogatta!



Koczka András
MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoport


Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!