Idegenhonos kétéltű- és hüllőfajok

Invazív kétéltűek és hüllők - nemzetközi példák

Invazív fajokra van számos példa a kétéltűek és hüllők közül is, szerencsére egyelőre jórészt határainkon túlról. Ausztráliában az aga varangy (Bufo marinus), a Csendes-óceáni Guam szigetén a barna mangrovesikló (Boiga irregularis), és Floridában a szalagos tigrispiton (Python molurus bivittatus) azok, amelyek komoly veszélybe sodorták az ott honos állatfajokat. Európában jelenleg az amerikai ökörbéka (Lithobates catesbeianus) tekinthető a legnagyobb inváziós problémának, főleg Franciaország, Spanyolország és Olaszország területén. Az Ibériai-félszigeten a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans) szaporodó állományokat alkot, az őshonos teknősfajokat veszélyeztetve természetes élőhelyeiken.

Idegenhonos kétéltű- és hüllőfajok – hazai példák

Az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezési Program honlapjára 2012 óta lehet idegenhonos fajokra vonatkozó megfigyeléseket megosztani. Célunk a valóban megtelepedni látszó fajok elterjedésének pontosabb megismerése volt, ezért a megfigyeléseket „Egyéb faj” kategóriában lehet feltölteni és a megismert adatok ismeretében döntünk, arról hogy rendszeresen előfordulónak tekintjük-e az adott fajt. Az első évet értékelve ilyen fajnak csak a vörösfülű ékszerteknős mutatkozott, mely a rokon sárgafülű (Trachemys scripta scripta) alfajjal együtt összesen 58 megfigyelésben szerepelt. További megfigyelt teknősfajok voltak: a hieroglifás ékszerteknős (Pseudemys concinna heiroglyphica), közönséges tarajosteknős (Graptemys pseudogeographica) és Balkán víziteknős (Mauremys rivulata). Az egyetlen nem-teknős megfigyelés egy szállítmányozási cég pilisvörösvári telephelyén fellelt olasz faligyík (Podarcis siculus) előfordulása volt. Idegenhonos kétéltű adat eleddig nem érkezett be hozzánk.

A Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály tagjai által korábban megismert, de a térképezési honlapra még nem felkerült megkerülések között vannak Budapest házain kóborló Kotschy-gekkók (Mediodactylus kotschyi), Lázbérci-víztározóból és Ráckevei Dunából előkerült kínai lágyhéjú teknősök (Pelodiscus sinensis), az alligátorteknős (Chelydra serpentina) Balaton és Naplás-tónál észlelt egyedeinél nagyobb médiavisszhangot kiváltó debreceni csatornarendszerből, illetve Püspökhatvanban a Galga-patakból előkerült példányok, valamint szintén a Naplás-tónál látott érdes sikló (Elaphe carinata).

Hazai szinten potenciálisan invazív kétéltűek és hüllők

Talán a legismertebb és leghosszabb terráriumi múltra visszatekintő hüllőfaj a vörösfülű ékszerteknős, melyet már a hetvenes években is házikedvencnek kínáltak, ám kereskedelmi forgalomba hozatalát 2010-ben a természetvédelmi hivatal rendeletben (41/2010 II/26 korm. rend.) tiltotta meg. A „helyettesítését” a rokon alfaj sárgafülű ékszerteknős, illetve más közelrokon fajok forgalmazásával oldották meg az állatkereskedők, így kérdéses, hogy a jelenlegi törvényi szabályozásnak milyen hosszú távú hatásai lehetnek. Átfogó vizsgálat ugyan még nem készült ezeknek a fajoknak a hazai természetbeni biológiájáról, de számos vörösfülű ékszerteknős egyedet figyelték meg természetes és mesterséges vizekben egyaránt, így jelenleg, mint potenciális özönfajt tartják számon. Állományfelmérése és életmódjának vizsgálata a budapesti Naplás-tóban jelenleg is folyik, valamint Szakosztályunk szeretné jobban megismerni országos elterjedését is.

Magyarország vonatkozásában további két példát érdemes megemlíteni. Egyikük a kereskedelmi forgalomban is kapható Nyugati díszes ékszerteknős (Chrysemys picta belli), mely az őshonos mocsári teknőssel (Emys orbicularis) mutat közeli rokonságot. Ez a faj, a hobbiállatként tartott példányok elengedése után, Kaliforniában már invazív fajjá vált, elszaporodó populációi súlyosan veszélyeztetik az ott honos márványos víziteknőst (Actinemys (Emys) marmorata). Utóbbinak nemcsak tudományos neve, életmódja is nagyon hasonló hazai egyetlen őshonos teknősfajunkéhoz, így a nyugati díszes ékszerteknős itthoni elterjedése nagy valószínűséggel hasonlóképpen veszélyeztetné a mocsári teknős állományait, mint tengeren túli rokonáét.

A másik, hazai fajok szempontjából veszélyes terráriumi faj az alligátorteknős. Ez a nagytestű teknősfaj meglehetősen igénytelen, az itthonihoz hasonló éghajlaton él. Ragadozó, de dögöt is eszik, étlapján szerepelnek halak, kétéltűek, gyíkok, vízközelben élő kígyók, kistestű madarak, rágcsálók, de akár kisebb testű háziállatok is. Rejtett életmódot folytat, nincs nagy vízigénye. Ha élőhelye valamilyen oknál fogva veszélybe kerül, nagy távolságokat meg tud tenni a szárazon új élőhely felkutatásáért. A nőstény a hímek spermáját a párzás után éveken keresztül képes elraktározni, és megfelelő alkalommal tojásokat létrehozni. Mindezen jellegzetességek alapján joggal következtethetünk arra, hogy erre a fajra is fokozottan oda kell figyelnünk. Mivel már észleltek néhányat természetes vizekben, fontos volna azok szakszerű befogása, és biztosítanunk kell, hogy ne kerüljön még több példány a hazai ökoszisztémába.

Érdemes továbbá számolni a hazánkat is érintő globális éghajlatváltozás várható következményeivel, mely jelenlegi prognózisok szerint évről-évre hosszabb melegebb időszakokat eredményezhet, kedvezve a magasabb hőmérsékleti igényű fajoknak. Olyan mérsékeltövi, de melegebb klímához szokott fajokra kell gondolnunk, mint például az észak-amerikai patkánysikló (Elaphe obsoleta), az északi leopárdbéka (Rana pipiens) vagy az amerikai ökörbéka, melyet az olaszországi Po-síkságra már sajnos „sikeresen” betelepítettek.

Mit tehetünk?

Magyarországon egyre szélesebb körben terjed az egzotikus állatok hobbiállatként történő tartása. Míg 10-20 évvel ezelőtt kuriózumnak számított a zöld leguán, manapság nincs olyan trópusi vagy mérsékeltövi ritkaság, amely ne képviseltetné magát hazánk egy-egy lelkes állattartójánál.

Sok faj tartása nem okoz különösebb gondot, emellett nagy testméretet érhetnek el és egyesek rendkívül sokáig élnek. Emiatt is indokolt, hogy egy ilyen állat megvásárlását legalább annyi felkészülés és tervezés előzze meg, mint egy kisemlős vagy kutya/macska beszerzését. Alaposan utána kell néznünk, hogy a kinézett kedvenc mekkora méretet érhet el, milyen éghajlatról származik, és hogy ideális esetben mennyi időt tölt majd velünk, hogy megfelelő helyéről élete végéig gondoskodni tudjunk. Számtalan történet ismert elhagyott, zacskóba tett vagy éppen guruló gépkocsiból kidobott kutyákról és macskákról – mely eseteket a társadalom egységesen elítéli. Azonban az elhagyott, csatornába lehúzott vagy éppen a Margitszigeten szabadon engedett hüllőkről és kétéltűek példái nem annyira közismertek, illetve megítélésük is vegyes. Fontos hangsúlyozni, hogy a „szabadon-engedés” semmilyen zárt térhez szokott egyednek nem jó és amellett, hogy a nélkülözéstől ezek az állatok is hasonló szenvedéseket élnek át, mint melegvérű társaik, némelyikük súlyos veszélyt is jelenthet a hazai ökoszisztémára.

Célunk, hogy a fenti példák ne ismétlődhessenek meg, ezért bármely szabadon talált, nem őshonos kétéltű- vagy hüllőfaj esetében a legfőbb szempont, hogy minél előbb eltávolítsuk a természetből. Mivel sok esetben az akár veszélyes állatok befogása szakértelmet igényel, ezért mindenkit arra kérünk, hogy ilyen esetben minél pontosabban jegyezze fel a megfigyelés helyét és lehetőleg készítsen fényképet, mely az azonosítást lehetővé teheti. A megfigyeléseket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezési Program honlapjára, egyszerű regisztrációt követően fel lehet tölteni: https://herpterkep.mme.hu/hullo.php?id=62

A befogáshoz szükséges szakértelemmel és engedélyekkel a nemzeti parkok, állatkertek és vadasparkok szakemberei rendelkeznek, akiket értesítünk a megismert esetekről. Amennyiben mégis megfogásra került az idegenhonos faj egyede, akkor a Fővárosi Állat- és Növénykertben természetvédelmi mentőhelyén lehet leadni: http://www.zoobudapest.com/termeszetvedelem/mentett-allatok

Idegenhonos állat- és növényfajok, amelyek a hazai herpetofaunát veszélyeztetik

Inváziós vagy özönfajok

Invazív, inváziós vagy özönfajokról akkor beszélünk, ha egy eredetileg nem őshonos, azaz idegenhonos faj egy ökoszisztémába bekerülve tömeges elterjedésével elnyomja, sok esetben kipusztítja az addig ott honos fajok populációit. Az ember környezet-átalakító tevékenysége, a nemzetközi állatkereskedelem, illetve az országok és régiók közötti áruszállítás révén akaratlanul behurcolt fajoknak köszönhetően a világ szinte minden országa számos özönfajjal küzd a saját területén.

A nem őshonos fajok betelepítésének és betelepülésének szabályozására az 1979-ben elfogadott Berni Egyezmény volt az első nemzetközi megállapodás. Azóta ez sok helyen módosult, és a legtöbb ország saját igényeinek megfelelően egészítette ki. Jelenleg az Európai Bizottság is dolgozik egy összeurópai szabályozás kialakításán. Első lépcsőben az Európában észlelt idegenhonos és inváziós fajokat, illetve a velük foglalkozó szakértőket összesítő, Idegenhonos Invazív Fajok Európai Számbavétele (Delivering Alien Invasive Species Inventories for Europe = DAISY) névre keresztelt adatbázis készült el, mely az interneten keresztül szabadon elérhető: http://www.europe-aliens.org/

A Magyarország Élőhelyeinek Térképszerű Adatbázisa (MÉTA) program felmérései folyamatosan frissítik a hazai élővilág tájegységenkénti nyilvántartását, ezzel együtt az özönnövény-fajok borította területeket is számon tartják. Jelenlegi adatok szerint az őshonos, természetes vegetáció helyét 13%-ban borítják özönnövény-fajok, melyek az őshonos növényfajok mellett - az élőhelyek jellegének átalakításával - a hazai állatfajokat is veszélyeztetik.

Jelenleg Magyarországon 69 inváziós növény- és állatfajt tartanak nyilván hivatalosan. A növényfajok közül sok helyen a telepített fehérakác (Robinia pseudoacacia) az ezüstfa (Elaeagnus angustifolia), vagy a kertekből kivadult bálványfa (Ailanthus altissima) és a közönséges orgona (Syringa vulgaris) okoz gondot, mivel gyökérsarjaik révén gyors ütemben képesek benőni a természetes gyepterületeket. Hasonló gondot okoz a lágyszárúak közül a főleg nyugati országrészen terjedő magas aranyvessző (Solidago gigantea) és kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), illetve a méhészek által nagy becsben tartott és ezért akár telepített selyemkóró (Asclepias syriaca). Az egyik legismertebb példa, a bolygatott területeken mindenhol megjelenő parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), mely pollenjének allergizáló hatásától a lakosság 30-40%-a szenved.

Az invazív gerinctelen állatfajok közül megemlítendő a harlekinkatica (Harmonia axyridis), a kolorádó- vagy krumplibogár (Leptinotarsa decemlineata), a vadgesztenyelevél-aknázómoly (Cameraria ohridella), valamint a jelzőrák (Pacifastacus leniusculus) és a cifrarák (Orconectes limosus), amely utóbbiak az őshonos folyami rákot (Astacus astacus) és kövi rákot (Austropotamobius torrentium) veszélyeztetik.

A jelenleg legkártékonyabbnak tartott gerinces állatfajok közül az amúrgéb (Percottusglehni) és az ezüstkárász (Carassius auratus) betelepítés útján kerültek hazai élővizeinkbe. Hasonló veszélyt jelent a hazai élővilágra a naphal (Lepomis gibbosus), mely a második világháború idején egy kerti tóból véletlen baleset miatt került a Balatonba, de se onnan, se más vizeinkből nem sikerült azóta sem eltávolítani, és állományai kiszorították az őshonos sügeret (Perca fluviatilis).

Inváziós fajok jelentette veszélyek

A behurcolt egyeddel élősködők érkezhetnek, amelyek széleskörű és végzetes kimenetelű járványt okozva megtizedelhetik az őshonos fajaink állományait. Jó példa erre a kétéltűek kitridiomikózis nevű megbetegedését okozó gombafaj a Batrachochytrium dendrobatidis, mely a laboratóriumi kísérletekre használt, Afrikából importált karmosbéka- (Xenopus sp.) fajokkal hurcolták be a világ valamennyi részére.

Hasonló behurcolt parazita fajok lehetnek egysejtűek, baktériumok, amelyek egyéb parazitákkal (kullancsok és atkák) érkezhetnek, és amelyek a hazai állatfajok mellet akár az embert is megbetegíthetik. Jó példák erre a teknősökben és leguánokban gyakori szalmonella-baktérium változatok.

Az újonnan megjelenő fajok versenytársaivá válhatnak a már itt élő fauna tagjainak. A versengés ebben az esetben azt jelenti, hogy az egy helyen élő populációk egyedei ugyanazért a táplálékért, búvóhelyért, párzóhelyért vagy egyéb forrásért vetélkednek és az újonnan érkezettek kiszoríthatják az őshonos fajokat az élőhelyekről. Az ökörbékák például a világon már számos kétéltűfajt kiszorítottak, de ilyen szempontból veszélyesek lehetnek az ékszerteknősök vagy a melegedő éghajlat miatt, egyes, a Mediterráneumban honos gyíkfajok.

További veszélyt jelenthet ragadozó fajok betelepítése. Ezen fajok óhatatlanul táplálékállatokat fognak keresni, melyeket a helyben előforduló fajok egyedeiből válogatnak össze. Ilyen széles skálán vadászó ragadozó az alligátorteknős vagy a szalagos tigrispiton.

Végül a negyedik lehetséges veszélyforrás lehet, ha a betelepített állat maga mérgező. Szerencsére, hazánkban erre eddig nem volt példa, de Ausztráliában a betelepített aga varangy (Bufo marinus) folyamatosan tizedeli az őshonos Johnson-krokodilokat (Crocodylus johnsoni), melyek elfogyasztják a mérgező varangyokat és a felhalmozódó méregtől elpusztulnak. Ennek köszönhetően egyes krokodilállományok létszáma néhány év alatt a negyedére csökkent, és pusztulásukat még nem sikerült megállítani.

Szerzők: Molnár Orsolya és Halpern Bálint
2013. április 03.

Ajánlott irodalom

1. Botta-Dukát Z. & Mihály B. (Szerk.) 2006. Biológiai inváziók Magyarországon; Özönnövények II. KvVM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 9. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest.
2. Ficetola, G. F., Coïc, C., Detaint, M., Berroneau, M., Lorvelec, O. & Miaud, C. 2006. Pattern of distribution of the American bullfrog Rana catesbeiana in Europe. Biological Invasions, Volume 9, Number 7, pp. 767-772.
3. Ficetola, G. F., Thuiller, W. & Miaud, C. 2007. Prediction and validation of the potential global distribution of a problematic alien invasive species - the American bullfrog. Diversity and Distributions, (Diversity Distrib.) 13, 476–485
4. Králl A. 2010. Kontinensközi inváziók. Madártávlat 17(2): 14-19.
5. Mihály B. & Botta-Dukát Z. (Szerk.) 2004. Biológiai inváziók Magyarországon; Özönnövények. KvVM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 9. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest.
6. Scalera, R., Genovesi, P., de Man, D. Klausen, B. & Dickie, L. 2012. European Code of Conduct on Zoological Gardens and Aquaria and Invasive Alien Species - Code, rationale and supporting information. Convention nn the Conservation of European Wildlife and Natural Habitats - Standing Committee. 32nd meeting, Strasbourg, 27-30 November 2012. (https://wcd.coe.int/com.instranet.InstraServlet?command=com.instranet.CmdBlobGet&InstranetImage=2176840&SecMode=1&DocId=1943806&Usage=2)
7. Standovár T. & Primack, R. B. 2001. A természetvédelmi biológia alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
8. http://www.termeszetvedelem.hu/ozonfajok-magyarorszagon
9. Watson, W. 2002. Review of Fish Control Methods for the Great Crested Newt Species Action Plan. A Report commissioned by the Countryside Council for Wales on behalf of the Great Crested Newt Species Action Plan Steering Group.
10. http://www.eea.europa.eu/publications/impacts-of-invasive-alien-species
11. http://www.eea.europa.eu/publications/streamlining-european-biodiversity-indicators-sebi
12. Trachemys LIFE-project: http://www.cma.gva.es/web/indice.aspx?nodo=72095&idioma=I
13. http://www.esenias.org/