Kétéltű- és hüllőbarát kert

Az emberi létesítmények, az utak, a mezőgazdasági és ipari területek, és természetesen a települések is elvették azt a teret, amely valamikor az állatoké és a növényeké volt. A legnagyobb baj azonban az, hogy a megmaradt természetes területek elszigetelődtek egymástól, és közöttük az átjárás az élőlények többsége számára megszűnt. Az élőhelytöredékeken fennmaradt állatok és növények így képtelenek megbirkózni a legkülönfélébb őket érő hatásokkal: a klímaváltozással, az özönnövényekkel, a szennyeződéssel és az élőhelyleromlás egyéb formáival. Amikor még a természetes területek töretlenek voltak, a változások mozgásra sarkallták az élőlényeket. Nem minden esetben volt szó elvándorlásról, mert egy öreg tölgy nem tud odébb állni, de a makkját ledobhatja egy szajkó máshol, ahol jobbak a feltételek. A kétéltűek sem biztos, hogy életben maradnak egy elsivatagosodó területen, de utódaik némelyike így vagy úgy átjuthatott kedvezőbb területekre. Az ökológiai változások mindig (vagy majdnem mindig) biztosítottak új helyeket és oda vezető terjedési útvonalakat az elvándorolni kényszerülő fajok számára. Ez a lehetőség mára az élőlények többsége számára nem áll rendelkezésre. Megoldást tehát csak mi emberek tudunk találni a problémra. Még ha mégoly szerény is, a Kétéltű- és hüllőbarát kertprogram az Madárbarát kertprogram után egy újabb apró lépés lehet az élővilág felszabadításához. Ha a belvárosaink betonrengetegeiben nem is tudunk békáinknak vagy gyíkjainknak megfelelő életfeltételeket biztosítani, kertvárosainkban ezt könnyedén megtehetjük. Ha pedig többen összefogunk, az egymástól távol eső természetes élőhelyek talán éppen a kertjeinken, mint ökológiai folyosókon vagy (Mily ambiciózus terv!) hálózaton keresztül kapcsolódhatnak be a természet nagy vérkeringésébe. Csak rajtunk múlik.

Az MME Madár (és egyáltalán biológiai sokféleség-) barát kertprogramja és a Kétéltű- és hüllőbarát kertprogram végső soron tehát ugyanazt a célt tűzte maga elé, ezért a két program szervesen illeszkedik egymáshoz. Programjaink sok ponton átfednek egymással, ezért mi inkább azokra az elemekre helyezzük a hangsúlyt, amelyek a herpetofauna védelmét segítik elő. Tagjaink sok-sok ismerettel rendelkeznek a „kígyók, békák” életével kapcsolatban, ezért indokolt, hogy szakosztályunk mindezeket az ismereteket erre e csoportra kihegyezve összesítse és bővítse ebben a programban. A Madárbarát kertprogram már eddig is sok jó ötlettel és ajánlással szolgált békáink és hüllőink védelmében. Ezek ismertetőihez mi linkekkel kapcsolódunk, és olvasóinkat a megfelelő részeknél átirányítjuk, mint például a „fantasztikus farakás”, vagy a „békavár” esetében.

Programunk egyelőre „statikus”. Nem szervezünk vetélkedőket, nem regisztráltatjuk a résztvevőket. Mindenki a maga kedvére meríthet az ötleteinkből és ajánlásainkból, amelyeket folyamatosan bővítünk. Az első leírásokat és képeket újabbak fogják követni. Természetesen, a felvetődő kérdéseket vagy személyre szólóan vagy a honlapon feltüntetve megválaszoljuk.

Bízunk abban, hogy a Kétéltű- és hüllőbarát kertprogram is sokakat indít majd arra, hogy otthonát megossza herpetofaunánk tagjaival, és ezzel hozzájáruljon az élővilágunk fennmaradásához.

Állatok csalogatása a kertbe

Mivel minden hazai kétéltű- és hüllőfaj védett, nincs lehetőségünk arra, hogy ezeket az állatokat máshonnan befogva a kertünkbe szállítsunk. Kénytelenek vagyunk megvárni, míg állataink maguktól megjelennek vendégmarasztaló kertünkben. Néhány faj nem is várat sokáig magára. A zöld varangyok a legtöbb kertvárosban még ma is jelen vannak. Főként a téli nyugalmi időszakukat követően indulnak el petéző helyeket keresni, sajnos ilyenkor gyakran találjuk őket elütve az utakon. A szerencsésebbek azonban hamar rátalálnak a kerti tavunkra, és megtelepednek a békabarát kertben.

A fali gyíkok ugyancsak hajlamosak nagyobb távolságokat megtenni annak érdekében, hogy új élőhelyeket találjanak maguknak. Sokszor nem is tudjuk, hogy egy-egy közeli telken előfordulnak kisebb-nagyobb kolóniáik, amelyekből előbb-utóbb eljut hozzánk egy-egy fiatalabb állat. A fajok betelepedése nagymértékben függ az élőhelyek távolságától és az adott állatfaj terjeszkedő hajlamától is. Azok, akik erdőszélen, vagy egy természetes vizes élőhely közelében élnek, nagyobb eséllyel számíthatnak az állatok megjelenésére, míg mások többet kell várjanak a vágyott vendégekre, és sokszor csak a leginkább urbanizált fajok megjelenésével lesznek kénytelenek beérni.

Áttelepítésre esetleg akkor van lehetőség, ha tudjuk, hogy az állatok élőhelyét veszély fenyegeti (például építkezés, kertrendezés, tófeltöltés stb.). Azonban ilyenkor is forduljunk az illetékes nemzeti park igazgatóságához vagy Környezetvédelmi, Vízügyi és Természetvédelmi Felügyelőséghez tanácsért, és engedélyért.

Farönkök békáknak

Sokan nem is gondolnák, hogy egy öreg korhadó farönk mennyi élőlény szükségleteit elégíti ki. Különböző gombák (pl. taplógombák), növények és állatok táplálkoznak a korhadó faanyagból, vagy csak búvóhelynek használják a felpuhuló rönk belső üregeit. Nem véletlen, hogy az ökológusok elkezdték vizsgálni a korhadó farönkök tulajdonságait. Bármily meglepő, egy-egy földön heverő fatörzs éveken vagy éppen évtizedeken át képes „szolgáltatásaival” életet biztosítani más fajoknak. A kétéltűek és hüllők nem csak búvóhelyeket találnak a rönkökben, hanem táplálékot is vagy akár át is telelhetnek bennük. Azt gondolnánk, hogy a farönk nem elég vastag ahhoz, hogy a belseje fagymentes maradjon. Mérések szerint azonban egy korhadó törzs, amelynek anyaga részben már elporladt, és porózussá válik, felszínét vastag moha- vagy zuzmóréteg, és időnként hó fedi, egészen jól védi a belsejében meghúzódó állatokat a fagytól. Békák, szalamandrák, kígyók vészelhetik át bennük a fagyos téli hónapokat. Az ép fatörzsek belsejében csak évek múltán kezdenek megjelenni a megfelelő üregek. Ha a kertünkbe szeretnénk farönköt „telepíteni”, igyekezzünk olyat találni, amelyik már a fa kivágásakor üreges! Mindig törvényes úton szerezzük be! Tudjuk meg, hogy a kiszemelt rönk kinek a tulajdona, és kérjük el, vagy esetleg vásároljuk meg!

Tipp: Sokan buzgón kivágják új vagy régi kertjük elöregedett vagy elpusztult fáit. Ne tegyük! A lábon álló holt fák rengeteg élőlénynek adnak otthont. Előszeretettel járnak rá harkályok, odúikba madarak fészkelhetnek, vagy éppen kék fadongó család rág bele járatokat. A csupasz fát ráfuttatott iszalaggal, borostyánnal vagy lonccal tehetjük újra zölddé. Egy idő után távolítsuk el a hosszú vastag ágakat, mert balesetveszélyesek lehetnek! Ha a fa ingataggá válik, inkább döntsük le, és mint elfekvő rönköt alkalmazzuk kertünk biológiai sokféleségének növelése érdekében! Attól függően, hogy hol hagyjuk, ültessük körbe fényigényes vagy árnyékkedvelő növényekkel!

Biodiverzitás-barát kerítések gyíkoknak

Manapság egyre divatosabb puccos kerítéseket építeni. A kerítés fontosságában olykor már felér a házéval. Sajnos az új kőkerítések nagyon jól zárják ki illetve be az élővilág egy részét. Sünök, békák (olykor macskák is) kint rekednek az utcán, és válnak gázolás áldozatává. Pedig ha egy kicsit délebbre megyünk, azt tapasztalhatjuk, hogy a Mediterráneumban a kerítések az élet különleges szigetei. Egy-egy öreg kerítést kúszónövények, páfrányok és sziklai növények tömkelege népesít be. A repedésekben, vagy a kövek között gyíkok szaladgálnak és különböző színesebbnél színesebb rovarok teszik a dolgukat. Gerald Durrell az Amatőr természetbúvár című könyvében akár egy egész fejezetet is szentelhetett volna a kerítések élővilágának. Persze manapság egy valódi kőkerítést felépíteni csak az tud, aki megnyerte a lottóötöst. Mégis sokat tehetünk azért, hogy az olcsóbb, betonalapú, burkolt kerítésaljzatainkon is felpezsdüljön az élet. Akik valóban aggódnak az utcán átkelő állatokért, az új kerítésükbe építsenek átjárókat a talajszinten. Ha egy kövér sün átfér rajtuk, akkor számos egyéb állat számára is lehetővé tettük, hogy bejusson a kertünkbe, vagy éppen, hogy onnan kijusson, és párt találjon más természetszerető szomszédaink kertjében. Sajnos néha ehhez hosszú tárgyalásokat kell folytatnunk szomszédainkkal, és nagy kreativitást valamint kompromisszumkészséget kell mutassunk, hogy elérjük célunkat főleg, ha az újonnan épülő kerítésünket nem mi, hanem a szomszédunk építi.

Manapság egyre több ápolt háznál figyelhető meg, hogy a tulajdonos (vagy a kertésze) a kerítés utca felöli oldalán a járda és a kerítés között hagy egy vékony földsávot, amelyet növényekkel ültet be. Ezek a vékony szegélyek a gyíkok mellett számos állatnak nyújtanak ideiglenes menedéket, táplálkozóhelyet. A fali gyíkok számára akár tökéletes állandó élettérként is szolgálhatnak. De ha kívülről nem is tudjuk a kerítésaljzatot benövényesíteni, belül már mi vagyunk az urak, oda azt ültetünk, amit akarunk. Napos oldalakra díszes iszalagokat, vagy egyéb virágzó futónövényeket, illetve más, meleg kedvelő virágos, esetleg fűszernövényeket ültethetünk. Ezeken a helyeken nem csak gyíkok, hanem színesebbnél színesebb rovarok is kápráztathatják a szemünket a meleg évszakokban. Természetesen ez utóbbiakat nem önzetlenül csaljuk oda, hanem a gyíkoknak táplálékként! : ) Ha azonban azt szeretnénk, hogy gyíkjaink hosszútávon is megtelepedjenek, biztosítanunk kell számukra védett búvóhelyeket, repedéseket, üregeket és legfőképpen telelőüregeket. A kerítéseken, a fantasztikus farakásnál leírtakhoz hasonlóan itatóedényeket is elhelyezhetünk.

Üregek és átjárók a kerítésben

Gyíkok számára az aktív időszakokban nincs szükség mély telelőüregekre. Egy-egy víztől, huzattól védett repedés megteszi mindennapi búvóhelynek. Ilyeneket az építésekor kialakíthatunk a kerítés falában vagy alapjában. A kialakítás módja nagyban függ az építő és a megrendelő kreativitásától. Manapság sokan építenek kerítésfalat úgynevezett zsalukőből (előre gyártott üreges betonelemekből), amelyeket azután vakolattal vagy egyéb (kő- vagy tégla-) burkolattal látnak el. Az építés során mindössze annyit kell tennünk, hogy több ponton hagyjunk a burkolaton keresztül bejáratot ezekbe az üregekbe. Ha a kerítésünk eleve tömör beton vagy egyéb alapon nyugszik, üregeket kialakíthatunk a kerítésfal mellet is. Ekkor érdemes mindenképpen alkalmaznunk a rákosi vipera LIFE-programban kidolgozott kerámia telelőüregeket is.

Telelőüregek

A kétéltűek és a hüllők változó testhőmérsékletű állatok. A telet éppen ezért fagymentes helyeken kénytelenek átvészelni. A kétéltűek egy része az iszapban telel át, de vannak fajok (varangyok, barna békák, ásóbékák), amelyek a hüllőkhöz hasonlóan valamilyen üregben, rágcsálójáratban, korhadt farönkben vagy az alatt várják ki a fagyok elmúltát. A modern kertek azonban nem mindig rendelkeznek ilyen telelőhelyekkel, tehát ezeket magunknak kell kialakítanunk. Több mód van arra, hogy kertünk „hidegvérű” lakóinak megkönnyítsük a fagyos hónapok átvészelését. Az egyik lehetséges és egyben legjobban ellenőrzés alatt tartható megoldás a rákosi vipera LIFE-programban kidolgozott kerámia telelőüregek használata. Ezekből érdemes többet is telepítenünk a kertünkbe, azokra a helyekre, ahol állatainkat szeretnénk megtelepíteni. Békák, gőték számára helyezzük az üreget a kerti tó mellé vagy a talajt is takaró virágágyásaink közé. Ha gyíkoknak akarunk lakást kiutalni, akkor a kerítés, a házfal, vagy a fantasztikus farakás tövébe ássuk le a kerámiacsövet. A kerámia telelőüregek előnye, hogy tisztíthatók, ezzel feltöltődésük földdel és avarral megakadályozható. A telelőüreget mindig úgy helyezzük el, hogy bejárata védve legyen, de mi magunk hozzá férhessünk, hogy időről időre kitisztíthassuk. A gyíkok számára úgy helyezzük el a telelőüreget, hogy az közel legyen ahhoz a helyhez, ahol az aktív időszakot töltik, és ha kell, előlünk vagy a macskák elől oda visszahúzódhassanak.

Nem csak a jól dizájnolt kerámia telelőüregek alkalmasak állatok átteleltetésére. Az új házak építésekor sokszor hagyják a sitt egy részét a kertben. Ha ebből a nagyobb darabokat egy bizonyos helyen mélyen beássuk a földbe, ügyelve arra, hogy minél több üreg jöjjön létre, amely az évek során sem temetődik be, és fölé sziklakertet telepítünk, akkor a virágpompa alatt egy egész gyík-bunkerrendszert hozhatunk létre. Az üregekhez alagutakat is építhetünk, melyeknek a felszíni kijáratát úgy fedjük be, hogy az ne tudjon eltömődni. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy bár évekig, vagy egy-két évtizedig is működhetnek, idővel azonban az üregek és az alagutak feltöltődnek földdel, és megszűnnek feladatukat ellátni.

Figyelmeztetés: ha nem is a rákosi vipera LIFE-programban alkalmazott kerámiacsöveket használjuk, ne használjunk műanyag vagy egyéb sima felületű csöveket, mert ezeken az állatok nem tudnak visszakapaszkodni a felszínre és a telelőüregben, mint egy csapdában éhen és szomjan pusztulnak.

Folytatása következik...