Őszi nagytakarítás Pesthidegkúton, haragossiklóéknál

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, és a Jane Goodall Intézet közös szervezésében - a TeSzedd! akció keretében - szemetet gyűjtöttünk a pesthidegkúti Vörös-kőváron.

A szemétszedés eredménye

Ez a gyönyörű hely ugyan nem mondható kifejezetten szemetesnek, köszönhetően az ide járók környezettudatosságának, azért akadt ez-az, amivel sikerült jó néhány szemetes zsákot megtölteni. A hulladék egy része akár több évtizede is ott heverhetett, ezek többsége valamilyen fémtárgy volt, például egy régi roller vázának maradványai. Sajnos, azért akadt mai szemét is. A tűzgyújtási tilalom és a védettség ellenére több tábortűzhely is megbújik a bokrok között, amelyek mellett PET-plackok és törött italosüvegek is hevernek szanaszét. Az üvegszilánkokat a program keretében nem is tudtuk összeszedni, ezeket majd ehhez megfelelő gyűjtővödrökbe kell egy másik alkalommal begyűjteni.

Illegális tűzrakóhely

Illegális tűzrakóhely

A szemétszedést összekötöttük a haragossiklók élőhelyének javításával. A korábbi élőhelykezelések utómunkálataként a feljövő nyárfagyökérsarjakat és néhány akácfát vegyszeresen kezeltünk le. A korábbi favágások csak részleges sikert hoztak a gyökérsarjak későbbi feltörése miatt, ezért volt szükség a természetvédelemben gyakran használt gyomirtós kezelésre. Az élőhelykezeléssel a pionír jellegű rezgő nyaras erdő záródását kívánjuk lassítani néhány kisebb foltban, elsősorban az itt élő fokozottan védett hüllők érdekében.

Sok fiatal segített

Sok fiatal segített az akcióban

Mint mindig, ez alkalommal sok lelkes önkéntes vett részt a munkában, így szinte minden aznapra tervezett feladatot el tudtunk végezni.

Köszönet minden résztvevőnek!

MME KHVSZ

Kapcsolódó hírek

A kakukk éneklő egyedeinek megfigyelési valószínűsége az év folyamán (forrás: MME Monitoring Központ)

A népi mondás szerint Péter-Pálkor, azaz június 29-én elhallgat a kakukk. Februárban írtunk arról, hogy a másik népi mondás szerint megszólal-e Zsuzsanna napján a pacsirta. Most megnéztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait a kakukkolásról is.

Az MME Ritkaságvadász Szakosztálya 2023. április 29-én ismét megszervezte a Skywatching Day-t. A rendezvény ismét az égrenézésről szólt: a madarászok egy-egy, jó panorámájú ponton figyelték az eget, várva és regisztrálva az átrepülő madarakat.

Tájékoztatunk titeket, hogy június 21-én rajtunk kívül álló technikai ok miatt zárva tart az MME központi irodája és az MME Bolt. Megértéseteket köszönjük!