Előfordulási helyein leggyakrabban kisebb tavakban vagy tócsákban vehetjük észre. Álló helyzetből rápillantva a sekély vízben úszó vagy a fenéken pihenő „mini-sárkányokra”, elsőre talán nem tűnnek különösebben megkapó jelenségnek. Közelebb hajolva azonban rögvest szembetűnik pompás küllemük. Kontrasztos színeivel és mintázatával ugyanis az alpesi gőte hazánk farkos kétéltűinek egyik legcsinosabbika. Sajnos e különleges kétéltűfaj magyarországi fennmaradása több tényező miatt is veszélyben forog, nem véletlenül választotta tehát az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2023-ra az „Év kétéltűjének”.
Az alpesi gőte Nyugat-Európától Délkelet-Európáig nagy elterjedési területen fordul elő, de behurcolták Nagy-Britanniába, Finnországba, sőt Új-Zélandra is. Alapvetően hegyvidéki állat, mely akár 2500 méter felett is előfordulhat. Bár hazánkban az alpesi gőte ritka, de például az Alpokban állományai még stabilak. A tudomány több alfaját is elkülöníti. Az Északi-középhegységben nálunk is megtalálható törzsalak (Ichtyosaura alpestris alpestris) Északnyugat-Európától az Alpok és a Kárpátok koszorúján át egészen a Balkán-félszigetig fordul elő. Az Őrségben és a Bakonyban élő állományokat külön alfajnak (I. a.bakonyiensis Vörös, 2022) tekintjük, amit a legújabb genetikai vizsgálatok is megerősítettek. Ökológiai igényeinek megfelelően elterjedési területének északnyugati részén az alpesi gőte - nevét meghazudtolva - akár sík- és dombvidékeken is előfordulhat, addig Dél-Európában a faj kifejezetten a magas hegyekhez kötődik. Az I. a. cyreni (wolterstroff, 1932) a Pireneusi-félsziget északi részén honos, az I. a. apuana (Bonaparte, 1839) és az I. a. inexpectata (dubois & Breuil, 1983) pedig az Appennini-félszigeten él. A Dinári-hegységben az I. a. reiseri (Werner, 1902) és az I. a. montenegrina (radovanovic, 1951) fordul elő, míg a Balkán-félsziget déli részén az I. a. veluchiensis (wolterstroff, 1935) található meg. Görögországban a Píndosz-hegység havasain több gleccsertavat is Sárkány-tónak (görögül: Drakolimni) neveznek, melyek egyes kutatók szerint a bennük nagy számban előforduló alpesi gőtékről kapták a nevüket.
Az alpesi gőte elterjedése Európában (az Európai Herpetológiai Atlasz alapján)
Magyarországon az alpesi gőte elterjedése szigetszerű, főként egyes középhegységeinkre korlátozódik: megtalálható az Őrségben, a Bakonyban, a Mátrában, a Bükkben, valamint a Zempléni-hegységben. Előfordulását nem feltétlenül a tengerszint feletti magasság határozza meg, fontosabb számára a hűvös mikroklíma és a megfelelő csapadékmennyiség.
Az alpesi gőte magyarországi elterjedése (az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program alapján)
A kifejlett alpesi gőte teljes testhossza 8-12 cm, a nőstények nagyobbra nőnek a hímeknél. A hím hátoldala kékes vagy palaszürke, néha márványozott. Nászidőszakban a hímek gerincvonalán a fejtetőtől a farokvégig alacsony, sárgásfehér él húzódik, amelyen szabályos sorban elhelyezkedő sötét foltok sorakoznak. Fekete foltokkal díszített sárgásfehér oldalát alulról azúrkék csík határolja. A hasa egyszínű narancssárga. A nőstény háta zöldes, világos- vagy sötétszürke, márványozott. Háti éle nincs, hasa a híméhez hasonlóan narancssárga. A tarajosgőték és a pettyes gőte hasa sötéten foltozott, ezáltal az alpesi gőte könnyen megkülönböztethető tőlük.
Alpesi gőte hím (balra) és nőstény (jobbra) (Baracsy Ákos)
A faj fontos határozóbélyege a mintázat nélküli, narancssárga has (Szitta Tamás)
Az alpesi gőte lárvája keléskor 7-8 mm hosszú, átalakulásig 4-5 cm-es testhosszt érhet el. Farokvitorlája erősen márványozott, a farokvégnél sűrűn, sötéten pettyezett, a farokvég kihegyesedő. Leginkább talán a foltos szalamandra fiatalabb lárvájára hasonlít, a szalamandralárváknak viszont lekerekített végű farkuk van, lábaik tövénél pedig egy-egy világossárga folt figyelhető meg.
Az alpesi gőte petéit általában vízinövényekre ragasztja (Baracsy Ákos)
Fiatal lárva (Szitta Tamás)
Átalakulás előtt álló lárva (Szitta Tamás)
Az alpesi gőte hazánkban a hűvös, csapadékos területekhez kötődik, előnyben részesíti az erdei élőhelyeket. Élőhelyei főleg üde bükkösökben és gyertyános-tölgyesekben találhatóak. Nászidőszakban tiszta vizű hegyi tavakban, patakokban, forrásokban, ciszternákban, kiöntésekben vagy keréknyomokban kialakult tócsákban tartózkodik.
Az alpesi gőte gyakran sekély vizű tócsákban szaporodik (Babocsay Gergely)
Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről, és szinte azonnal a petézőhelyre vonul. Szaporodóhelyein gyakran a foltos szalamandrával, a pettyes gőtével és a sárgahasú unkával osztozik. A párzás a vízben történik, a hím a vízfenékre rakja az ondótokot, melyet a nőstény kloákájával beszippant. 1,5-2 mm átmérőjű petéit egyesével vízinövényekre vagy kövekre ragasztja. A peték szürkés, barnás színűek. A párzást és peterakást követően a kifejlett állatok általában elhagyják a vizet, de egyes példányok akár őszig is abban maradhatnak. A szárazföldön kidőlt fák, kövek vagy az erdei avar alatt tanyáznak. A lárvák nyár végén alakulnak át, majd elhagyják a vizet. Előfordul, hogy lárvaállapotban vészelik át a telet, s csak tavasszal történik meg az átalakulás. Neoténiás alakja is ismert, ezek a lárvakori kopoltyúikat felnőttként is megtartó példányok sosem hagyják el a vizet. Normális esetben szeptember végén, október elején vonul telelni sziklák, gyökerek alatti üregekbe, vastag avar alá. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll. A gőtelárvák alsóbbrendű rákokkal, szúnyoglárvákkal és kisebb testű vízi rovarokkal táplálkoznak.
A szaporodási időszakban az alpesi gőték a sekély vízben gyülekeznek (Baracsy Ákos)
Az alpesi gőtét hazánkban legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány, valamint az erdők letermelése veszélyezteti. A szaporodásának fő helyszínéül szolgáló időszakos kisvizek idő előtti kiszáradása egyre gyakoribb jelenség, amely a fokozódó nyári aszályok és a zárt, öreg erdők kivágásának vagy megbontásának következménye. Fenyegeti még az elhibázott haltelepítés, valamint a vizek szennyezése is.
Az alpesi gőte fontos szaporodóhelye a Mátrában a Pisztrángos-tó (Babocsay Gergely)
A farkos kétéltűekre nézve nagy veszélyt jelent az Európában 2013-ban felbukkant szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans), mely az alpesi gőtét is megbetegítheti. Hazánkban a kórokozót eddig még nem találták meg, de az esetleges fertőzés korai észlelése kiemelten fontos természetvédelmi feladat, amit az Agrárminisztérium biztosította Zöld Forrás pályázat keretében az MME koordinál. Az alpesi gőte hazánkban szinte kizárólag védett területeken fordul elő, fennmaradása érdekében legtöbbet a helyi erdőgazdaságok és az állami természetvédelem teheti.
Erdei élőhelyein a víztestek körüli erdők megtartásával, valamint mesterséges szaporodóhelyek létesítésével a faj állományainak visszaszorulása megállítható. Az erdészeti utak mellett kisebb nagyobb mélyedéseket kell kialakítani, illetve az utakon a tócsák kialakulását meg kell akadályozni és az erdészeti munkákat a faj aktivitási időszakán kívülre kell ütemezni. Ezekkel a beavatkozásokkal nem csak az utakon történő gépjárműforgalom miatti pusztulás mérsékelhető, de a természetes élőhely vízpótlása is biztosítható. A "Kisvízi élőhelyek – források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén" KEHOP-projekt keretében több mint 200 mesterséges víztestet hoztak létre a Mátra és a Cserhát területén, melyek sikere jó példa arra, hogy mi a teendő a faj megóvása érdekében. Az alpesi gőtét a Berni Egyezmény a II. függelékébe sorolta. Az alpesi gőte hazánk egyetlen fokozottan védett kétéltűfaja. Természetvédelmi értéke: 100.000 Ft.
Mesterséges szaporodóhelyet szemlélnek meg a VII. Herpetológiai Tábor résztvevői a Mátrában (Péntek Attila László)
Az alpesi gőtéről készült képválogatásunk
ide kattintva érhető el.
Írta: Péntek Attila László