A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2018-ban az elevenszülő gyíkot választotta az Év Hüllőjének.
A gyíkokat hajlamosak vagyunk melegkedvelő állatoknak tekinteni, és a többségükre, köztük a legtöbb hazai fajra ez igaz is. Él viszont egy olyan gyík hazánkban, amely inkább a hűvös, nedves élőhelyekhez kötődik. Szokatlannak számító szaporodásával messzemenőkig alkalmazkodott a hüllők számára nem kedvezőnek mondható alacsony hőmérsékletekhez. Innen kapta a nevét is. Az elevenszülő gyíkról (Zootoca vivipara Lichtenstein, 1823) van szó, amely a Kárpát-medence jégkorból megmaradt, ritka maradványfaja. Erre a kevéssé ismert állatra és természetvédelmére szeretnénk felhívni a figyelmet, ezért az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2018-ban az év hüllőjének választotta.
Az elevenszülő gyík gyakran vízben keres menedéket (fotó: Mizsei Edvárd)
Elterjedése
Az elevenszülő gyíkot egykor hegyi gyíknak is nevezték, ami legfeljebb a történelmi Magyarország határain belül lehetett jogos elnevezés, hiszen akkori magyarországi előfordulási helyeinek többsége a Kárpátok hegyvidékére esett. Sem a jelenlegi országhatárokon belül, sem az elterjedési terület egészén nem igazán illik rá ez a név, hiszen élőhelyeinek jelentős része síkvidéki, arról nem is szólva, hogy léteznek csakugyan a magas hegyekhez kötődő gyíkfajok (pl. az Iberolacerta nem képviselői). Az elevenszülő gyík inkább a hűvös éghajlatú, mint a magasan fekvő vidékekhez kötődik. Éppen ezért Észak- és Északnyugat-Európa nagy részén a leggyakoribb gyíkfajnak számít. Skandináviában messze átlépi az északi sarkkört, ezzel bolygónk legészakabbra hatoló hüllője. A hegységekbe a déli tájakra szorul, ahol elterjedése felszakadozik. Legdélebbi populációi Spanyolországban, Albániában, Bulgáriában és a Kaukázusban vannak. Elterjedési területe kelet-nyugati irányban óriási: a spanyolországi Kantábriai-hegységtől és a Pireneusoktól a távol-keleti Szahalin szigetéig tart, tehát széltében átfogja egész Eurázsiát.
Elevenszülő gyík európai elterjedése.
Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.
Rendszertana
Bár korábban a Lacerta nembe sorolták, hemipéniszének formája, valamint molekuláris genetikai vizsgálatok igazolták, hogy legközelebbi rokonai nem is Európában élnek, hanem a távol-keleti, igen hosszú farkú Takydromus fajok (fűgyíkok) az unokatestvérei. Az elevenszülő gyík populációi óriási elterjedési területén nem egységesek, több alfaját különítik el: carniolica, louislantzi, pannonica, sachalinensis. Az új rendszertani vizsgálatok tükrében azonban a mai felosztás még várhatóan változni fog. Hazánkban, miként a Balkán jelentős részén is a pannonica elnevezésű alfaj fordul elő. Érdekesség, hogy a törzsalak (a Zootoca vivipara vivipara), és ezáltal az egész faj típuslelőhelye is a magyar határhoz közeli Schneeberg hegy, tehát a két alfaj közti földrajzi határ szinte az osztrák-magyar államhatár.
Elevenszülő gyík testhosszának akár kétharmadát is kiteheti farka (fotó: Halpern Bálint)
Jellemzői
Az elevenszülő gyík kistestű, a nyakörvös gyíkjaink közül a legkisebb. Hazánkban a teljes hossza ritkán haladja meg a 13–15 cm-t, ennek nagyjából kétharmadát a farok teszi ki. Északi és hegyvidéki egyedei valamivel testesebbek, de 18 cm körül teljes hosszukkal ezek sem nagyobbak egy fali gyíknál. Mintázata felületesen hasonlít a fali gyíkokéra, de vannak jellegzetes csak rá jellemző bélyegei, és alkatilag is különbözik ”sziklamászó” rokonától. Az elevenszülő gyík feje magas, orra rövidebb (bár annyira nem tompa az orra, mint a fürge gyíknak). Lábai viszonylag rövidek. Háta világosabb, oldala sötétebb barna, a kettő azonban mindig egyenes vonallal válik el egymástól, és a találkozásnál általában vékony, sárgás, folytonos vagy szaggatott csík fut. Háta és oldala többnyire feketén foltozott; a foltok többé-kevésbé hosszanti sorokba rendeződnek. A nőstények hasa nagyrészt piszkosfehér, egy része narancssárga, a hímeké jórészt narancssárga; mindkét nemnél feketén spriccelt. A farok alapszíne a testhez hasonló barna, amelyen apró pettyekből álló, „kendermagos” mintát visel. A hímek farkának töve a hemipéniszek miatt megvastagodott, répaszerű. Nyáron a nőstények többsége jellegzetesen „hasas” a testükben hordott utódok miatt. A frissen született példányok színe néhány hétig egyöntetű szénfekete vagy grafitszürke, testük enyhén bronzos, farkuk kékes tónusú. A felnőtt elevenszülő gyíkok között is viszonylag gyakran fordulnak elő fekete, úgynevezett melanisztikus egyedek, ami a hűvös környezetben előnyös is lehet, hiszen a fekete testet gyorsabban melegítik fel a nap sugarai.
Hasas nőstények (fotó: Lenkei Péter)
Élőhelye
Síkvidéki élőhelyei sokszor átfednek a 2017-es év kétéltűjével, a mocsári békával, de kétéltű társánál jobban kötődik a hűvös mikroklímához. Hazánkban elsősorban jégkori maradványlápokban fordul elő. Összefüggő elterjedése van a Beregben, a Nyírségben, a Hanságban. Foltszerű előfordulási helyei ismertek a Duna-Tisza-közén (pl. Ócsa, Farmos, Kolon-tó). Nem egyszerű rábukkanni, mert a legsűrűbb nádas, magassásos foltokat, bokorfüzeseket kedveli, amelyeket az év jelentős részében víz borít. A legkönnyebben épített pallókon találkozhatunk velük, ahol szívesen sütkéreznek, de megriasztva nem átallnak a vízbe menekülni, sőt ügyesen úsznak, és ha kell alámerülnek. Ősszel, ha a víz visszahúzódott, jobb esély van a megfigyelésükre. Sokan inkább az Alpokban vagy a Kárpátokban a magashegyi élőhelyein, irtásokon, erdőszéleken, forráslápok környékén túrázva találkoznak az elevenszülő gyíkkal, és talán nem is sejtik, hogy hazánkban egészen másfajta élőhelyeken él.
Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett
adatok felhasználásával.
Életmódja
Márciustól, napsütéses időben előbújik. A többi gyíkunkhoz hasonlóan opportunista ragadozó, amely minden apró ízeltlábút és egyéb gerinctelent elfogyaszt, amit le tud gyűrni. Március–áprilistól a hímek rámenősen udvarolnak és párzás előtt és közben állkapcsaikkal tartják fogva a nőstényt, aki emiatt akár a farkát is ledobhatja. Ez utóbbi jelenség az autotómia, azaz a farok önkéntes ledobása; a farok azonban – mint a többi gyíkunknál – ha nem is az eredeti tökéletességgel, de visszanő. A többi kígyóhoz és gyíkhoz hasonlóan párzószervük a páros hemipénisz, nyugalmi állapotban a test belsejében, a farok tövében helyezkedik el. Párzáskor kesztyűujjszerűen kifordul, de a hím egyszerre csak egyet használ. Felületén tüskék, horgok, szemölcsök sokasága található, amelyek a nőstény kloákájában rögzítik a párosodás során. A gyíkoknál és kígyóknál a hemipénisz formája, tüskézettsége fajonként eltérő, ami a rendszertanászok számára fontos bélyeg a megkülönböztetésükkor.
Hímek hasa nászidőszakban narancssárga színt ölt (fotó: Halpern Bálint)
Az elevenszülő gyík igen pontosan képes szabályozni a testhőmérsékletét, hűvös élőhelyeken való fennmaradásának ez az egyik kulcsa. Még a leghűvösebb élőhelyein is talál olyan foltokat, ahol napfürdőzve testhőmérsékletét az optimális 25–30 °C-os tartományban tarthatja. A nőstények a legmegfelelőbb hőmérsékletű helyeket kiválasztva a testükben fejlődő embrióknak is biztosítani tudják a szükséges meleget olyan klímájú élőhelyeken is, ahol a lerakott tojások már nem tudnának kikelni a külső hőmérsékletre hagyatkozva. A terhes nőstények különösen sok időt fordítanak hőszabályozásra. Az 5–15 szénfekete utód nyár végén, ősz elején születik meg, ekkor teljes hosszuk 4–6 cm.
Fiatal elevenszülő gyík (fotó: Mizsei Edvárd)
Az elevenszülő gyík szaporodása szigorúan véve eleventojás, idegen szóval ovovivipária. Ez azt jelenti, hogy a nőstény visszatartja testében a fejlődő tojásokat, ám nem táplálja utódait méhlepény vagy hasonló képlet segítségével. Az embriók a magzatburkon belül, kizárólag a petesejt tápanyagaira hagyatkozva fejlődnek a születésükig. A tojásnak meszes héja nem képződik, a fiókák hártyaszerű burokban jönnek a világra, amiből azonnal kibújnak. Az elevenszülő gyík azon kevés hüllőfaj közé tartozik, amelynél a szaporodás módja fajon belül is változatos. Elterjedésének déli részén, a Pireneusokban és Szlovéniában két tojásrakó formája is ismert. Ők a loiuslantzi, illetve a carniolica alfajhoz tartoznak, Fejlődéstörténeti vizsgálatok alapján úgy tudjuk, hogy mindketten egymástól függetlenül jutottak erre a szaporodási módra, ami abból is látszik, hogy a tojások mérete és a kikelő utódok fejlettsége is különböző. Az evolúcióbiológusok sokat vitatkoznak azon, hogy lehetséges-e az elevenszüléstől visszatérni a tojásrakáshoz, de úgy tűnik, hogy az elevenszülő gyík esetében ez legalább egyszer bekövetkezett, még abban az esetben is, ha a két populáció egyike ősi állapotként őrizte meg a tojásrakást.
Természetvédelmi helyzete
Az elevenszülő gyík Magyarországon kimondottan ritka és fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Elevenszülő gyík portré (fotó: Halpern Bálint)
Az elevenszülő gyík a Kárpát-medencében a legutolsó jégkorszak vége óta visszahúzódóban van. A Holocénban hűvös, nedves élőhelyeinek nagyrésze természetesen úton is eltűnt, miközben számos melegkedvelő vetélytársa (zöld gyík, fürge gyík) jelent meg. A megmaradó élőhelyeit a vizek lecsapolása tizedelte meg, ma a nem megfelelő vízgazdálkodás zsugorítja ezeket. Az ipari forradalomhoz köthető fokozódó klímaváltozás azonban végső csapást jelent a hazai populációkra. Az elevenszülő gyík egyike azon fajoknak, amelyek, legalábbis Közép- és Dél-Európában a globális felmelegedés áldozatai lehetnek. Fennmaradását Magyarországon csak fokozott odafigyeléssel biztosíthatjuk, és az élőhelyeket rehabilitáló aktív természetvédelmi beavatkozásoktól remélhetjük. Több élőhelyén (Farmos, Ócsa, Kolon-tó) végeztek vízmegtartó természetvédelmi beavatkozásokat a közelmúltban. Remélhetjük, hogy a védelmi intézkedések valamelyest ellensúlyozzák az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatását, és ez a rendhagyó gyík még hosszú ideig a magyar herpetofauna része marad, mint a jégkorszakok hírmondója.
Vági Balázs
További információ:
MME Tudástár: http://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok/elevenszulo-gyik
Év hüllője - év kétéltűje program: http://www.mme.hu/ev-keteltuje-ev-hulloje-program
