Kormorán néven is sokak által ismert, viszonylag gyakori, korábban jelentős hazai állománynövekedésen átesett faj. Ősszel az itthoni populáció egyedei mellé északabbról érkeznek csapatok. A vizek befagyásával a madarak jelentős része déli irányba vonul, a be nem fagyó vizeken azonban sok példány áttelel. Egyike a hazai madárfauna azon tagjainak, amely jelentős károkat okozhat a halastavakon gazdálkodóknak. A hazai állomány törvényes oltalma a 13/2001 KöM rendelet szerint Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfaj kategória szerint értelmezhető, a jogszabály feltételei mellett  lehetőség van riasztására és vadászati eszközökkel történő gyérítésére is. Halastavainkon, természetes vizeinken károkozásának mérséklése a fent linkelt jogszabály szerint lehetséges, de figyelembe kell venni az adott területen élő egyéb madárfajok jelenlétét, védelmét.

Élőhelye, költése:

Széles elterjedésű faj, hét alfaja Eurázsiában, Afrikában, Észak-Amerikában, Grönlandon, Ausztráliában és Új-Zélandon él. Nálunk legnagyobb számban a folyók menti galériaerdőkben költ gémtelepeken, de sokszor önálló telepeken is. Fészkét idős fák ágvilláiba építi gallyakból. A kormoránok ürüléke hamar elpusztítja a fészkeket tartó fákat, de a madarak továbbra is használják ezeket. Átlagosan 3 tojásukon a két szülő felváltva kotlik, a fiókák gondozását is közösen végzik. A kormorán halevésre specializálódott. Sokszor csapatosan is vadászik, ilyenkor a víz alatt közösen terelik zsákmányukat. A vízimadarak többségével ellentétben nincs faggyúmirigyük, tollazatukat nem tudják vízlepergető réteggel bevonni, ami így a víz alatt teljesen átnedvesedik. Ezért sokszor látható vizek mentén, hogy a kárókatonák kinyújtott szárnyakkal szárítkoznak néhány merülést követően.

Nyári tollazatú kárókatona

Téli tollazatú kárókatona