A kanalasgém nevét hosszú, kanálszerűen kiszélesedő csőréről kapta. A gólyákhoz hasonlóan nyújtott nyakkal repül (a gémek ugyanezt behúzott nyakkal teszik). Tollazata fehér, de a fiatal madarakon jellemzően négy éves korig az evezők és a szárnyfedők végén fekete mintázat figyelhető meg. A fiatalok csőre egyszínű, barnás, de mire ivaréretté válnak csőrük átszíneződik, fekete-szürkésen márványozottá válik, míg a „kanalukon” változó kiterjedésű narancsszínű mintázat alakul ki. A narancssárga folt mérete és alakja lehetővé teszi közelről a madarak egyedi azonosítását is. Az öreg kanalasgémek tarkójáról nászidőszakban tollbóbita nyúlik hátra, továbbá begyükön egy narancssárgás szalag húzódik keresztbe. Torkuk csupasz, sárga és narancssárga színekben pompázik.
Magyarországon a fészkelő-állomány nagy része az Alföld vizes élőhelyein koncentrálódik. Fészektelepeik sík vidéki mocsarak, árterek, tavak, halastavak területén találhatók. Hazánkban jellemzően nádasban fészkel, de fákon, bokrokon is költ. Nyugat-Európában (pl. Hollandiában) fészkét gyakran a talajra építi. A kanalasgém hazai nádas költőhelyein a derékig érő vízborítás biztosítása szükséges a fészkelés sikerének érdekében. Ez a vízmélység már megakadályozza a ragadozó emlősöket, köztük a vaddisznókat, hogy a tojásos, vagy a fiókás fészkeket megközelítsék és elpusztítsák. Más telepesen költő fajokkal vegyes kolóniát is alkothatnak, de a kanalasgémek a gémtelepen belül rendszerint elkülönülve költenek, gyakran a nádas belsejében található kisebb tavacskákat, nyíltabb részeket lakják körbe, ahol a nád babásodik. Fészkelésükre jellemző, hogy sokszor nagyon kicsi a távolság a fészkek között, a fészkek gyakran közös alapon készülnek. Átlagos fészekalja 3-4 tojásból áll. A kotlás ideje jellemzően 23-24 nap. A kotlás már az első tojás lerakásával elkezdődik, így a fiókák pár napos különbséggel kelnek. A táplálék mennyiségétől és a lábalható vizes élőhelyek teleptől való távolságától függ a felnevelt fiókák száma. Száraz években, amennyiben nagy távolságot kell megtenniük a telep és a táplálkozóterület között, kevesebb fiókát tudnak felnevelni, mert az idősebb fiókák testi fölényüket kihasználva nem engedik kisebb testvéreiket táplálékhoz jutni. A fiókák négyhetes korukig a fészekben maradnak. Kitollasodás után a telep körül mászkálnak, és óvodákat alkothatnak. Kéthónapos korukban röpképessé válnak, ezt követően szüleikkel együtt kóborolnak. Kóborlásuk alatt egy-egy kedvező területen akár 1700 példány is összeverődhet egy csapatba. Az öregek még a kóborlás alatt is etetik fiókáikat. A fiókák fejükkel ütemesen bólogatva, fél szárnyukkal az öreg madarak hátát érintve követelik a táplálékot, majd céljukat elérve etetéskor csőrükkel az öreg madarak torkába nyúlva, szinte az öregek begyéből eszik meg a táplálékukat.
Hazánkban a fiókák jelentős részét színes gyűrűkkel jelölik, melynek célja, hogy a kanalasgém vonulásáról és egyéb mozgásairól, illetve az egyedek élettörténetéről, túlélési jellemzőiről minél többet megtudjunk. A színes gyűrűk teleszkóppal jól láthatóak, de rendszeresen azonosíthatóak színes gyűrűs egyedek fényképekről is. A kanalasgémek a telet jellemzően a Földközi-tenger vidékén töltik. Kis számban a Szaharán túli területekre is eljutnak, míg egyes fiatal madarak a Kárpát-medencében kísérelnek meg áttelelni. A kanalasgémek legfontosabb telelőterülete Tunéziában és Líbiában, a Gabesi-öbölben található, ahol a Földközi-tengeren szinte egyedülálló módon az ár-apály mozgások maximuma elérheti a 2 méteres különbséget is. Itt apálykor a visszamaradó tócsák, sekély vizek kitűnő táplálkozási lehetőséget nyújtanak a faj számára. Ivarérettségüket négyéves korukban, vagy ezt követően érik el, így az ivaréretlen kanalasgémek jelentős része nem jön vissza a Kárpát-medencébe, hanem a telelőterületen marad, vagy onnan észak felé mozdul el. Közülük sokan nem térnek vissza a születési helyükre, hanem egy-egy kedvező területen átnyaralnak, például Olaszországban.
Teljes életciklusában kiemelten fontos, hogy táplálékban gazdag, sekély vizű vizes élőhelyeket találjanak, mert csak ilyen környezetben képesek táplálkozni, vagyis specialista madarak. Ezek a vizes élőhelyek főleg kontinentális viszonyok között gyakran kiszáradnak, vagy éppen az áradások e faj számára túlságosan méllyé teszik, így számukra nélkülözhetetlen, hogy tájléptékben a vizes élőhelyek hálózata álljon a rendelkezésükre, ahol mindig találnak megfelelő vízmélységű területeket a táplálkozáshoz. A sekély vízben gyalogolva keresik táplálékukat, csőrükkel kaszáló mozdulatokat végezve. Zsákmányuk elsősorban halakból, ebihalakból és békákból áll, de más kétéltűeket (pl. gőtéket), illetve vízirovarokat és azok lárváit, piócákat és rákokat is fogyasztanak.
Összeállította: Pigniczki Csaba
